Akkor mégis copy paste, mert ennél értelmesebben nem tudom összefoglalni. Ha ez a vélemény semmi, akkor végképp nem értem, hogy egy másik hajléktalanos fényképet miért tartasz elfogadhatatlannak. Az is egy hajléktalan életkörülményét mutatta be - persze, ha az az alak tényleg hajléktalan volt. A fotós szerint az volt és mivel a fotózás egy vizuális illuzionista műfaj, az számít, amit maga az illuzionista láttatni akar, ha képes rá, hogy elhisszük amit látunk.
Hajléktalanok fényképezése ily módon nekem etikailag nem stimmel. Hajléktalanokat eleve nem tartom helyénvalónak fotózni, nem is nagy kunszt, odamehetsz bármelyikhez, van belőlük bőven sajnos, dobsz nekik egy 200-ast, annyit fotózhatod őket utána amennyit jól esik. Ki vannak szolgáltatva, ülnek, fekszenek, görnyednek a földön, padon, sarokban, legtöbbször ittasak, még többször részegek, nincsenek is maguknál, éheznek, gyakran lezuhan a vércukruk, nem tudják normálisan észlelni a körülöttük, velük zajló történéseket. Így azt sem lehet állítani, hogy egy nem paparazzi stílusú fotó esetén elfogadható az autonóm beleegyezésük a fotózásukhoz. Nagyon könnyű így érdekes, drámai témát találni bármely nagyvárosban. Megviselt, csapzott arcok, elnyűtt , rezignált tekintetek, az élet keserűségével kivésett mély barázdák hálás téma lehetne, ha ez nem egyfajta művészi érdekű kizsákmányolás lenne. Nem tartom teljesen kizártnak egy morálisan elfogadható, sőt, értékes portfólió elkészítését hajléktalanokról, elsősorban szociológiai, demográfiai, vagy művészi látásmóddal ötvözve egy szociográfiai tanulmány elkészítése kapcsán. Ahhoz persze kompetencia szükséges és a mélyebbre ásás, alaposabb kapcsolatteremtés lehetősége. Nekem egy kihasznált pillanat, felületessége és sekélyessége miatt még egy technikailag és hatásosságában gyönyörű kép esetén sem elfogadható. A street photography műfajban nem gondolom, hogy a kapcsolatfelvétel hiánya hiba lenne. Ott a pillanat ereje, megismételhetetlensége, absztrakt vagy asszociatív értelmezhetősége adja a kép sava borsát, nem lényeges, hogy kit vagy kiket 'kapunk el'. Egy ilyen kép esetén viszont pont az van kihasználva, hogy az illető kicsoda, milyen társadalmi státuszban leledzik. A legnyomorultabb, legkiszolgáltatottabb és reménytelenebb státuszban. Ez iránti tisztelet jeléül fényképezésüket amatőr fotósoknak nem tartom helyénvalónak.
Ha egy egyesületnek társadalmi munkában, vagy akárhogy dokumentálsz, nagyon szép becsülendő tevékenység. Minden tiszteletem a szociális érzékenységed iránt. Ezt teljesen különválasztanám attól, amikor a fotó célja maga a fotó. Ezen az oldalon a szabályzat szerint, elsősorban a fotó célja maga fotó kell, hogy legyen. Bármennyire is öncélúnak hat, így lehet egy ennyire vegyes halmazban fix értékmérő pontokat felállítani egy fotográfiai közösségi oldalon, melynek mottója, hogy 'fotózz, ne csak kattints'.
Egy példát említek, megvilágítandó, hogy mire gondolok egészen pontosan. Az év természetfotója pályázaton Az év természetfotója címet, s úgy szintén a kategória győztesei címet is fotográfialiag, vizuálisan rettentő erős fotók nyerik. Lehet sokat vitatkozni, hogy jogosan vagy sem, de a tényt elvitatni, hogy nagyon erős, drámai, hangulatában, hatásában, megjelenítés módjában, érzékenységében, fotós szempontok alapján bravúros képek a díjazottak. Kevésébé 'ütős' fotók nem férnek be. Most a lényeg: teszem azt, lefotózok egy nagyon ritka állatot, például egy fekete gólyát tessék lássék módon, csak úgy odavágva a képre, soha az életben nem fog fotográfiai értelemben felülmúlni egy impresszionista hatású verébcsapatról készült esztétikailag csodás képet. Ellenben rendkívül informatív lehet természetvédelmi szempontok szerint.
A képed képileg nem mutat többet, mint amit legtöbben sajnálatosan ismerünk. Nem mondom, hogy jól ismerünk, részleteiben ismerünk, de ismerünk. Ezen a szinten néhány burokban nevelkedett selyemifjú kivételével minden nagyvárosban valaha megfordult ember találkozott a problémával. Ezen a bemutatott szinten mindenki ismeri a rossz körülményeiket.
Egy szociálisan érzékeny témának a fotográfiai célú - mert ugye jelen esetben egy ilyen fórumra került a kép - megjelenítését én amatőr fotósoknak gyakorlatilag megléphetetlen szintnek érzem. Ettől persze sikerülhet, és akkor az amatőr, legalább arra a pillanatra profivá válik.
Én érzésem szerint értelmesen fejtettem ki a személyes álláspontom. A részedről történt személyeskedés ténye felett tekintetem áthúzott mint darvak a hortobágyi napkorong előtt.

Már az Úr is hajléktalan? Mi jöhet még... S Jézus ehhez mit szólt? ;)

(A képről nem tudok mit írni, nekem ez így kevés, számomra olyan, mint ha csak odamentél volna, engedélyt kérsz a kattintáshoz, lekatt és kész a kép. De legalább nem alvó-fekvő hajléktalant fotóztál a tudta nélkül. Kérdés, hogy képileg van-e komolyabb előrelépés "ahhoz" képest).

Elnézést, pontosítanék, június 16-án került feltöltésre az a fotó. Ami most igazán megdöbbentett, hogy azt a fotót fotosapoka úgy értékelte, hogy hajléktalanokat nem jó ötlet fotózni, még kevésbé feltölteni ide. Erre itt egy láthatóan erőteljesen hajléktalan embert ábrázoló, róla szóló képpár.
Való igaz, hozzátette, hogy hacsak nem segít rajtuk az ember. Mit segít? Befogadja, ad nekik ötezer forintot, rendszeresen visz élelmet? Ettől nem hiszem, hogy jogosulttá válna bárki is. A szemlélőnek tökéletesen ugyan az marad a kép, ha kapott előtte két zsömlét meg konzervet, ha nem. Nem az tesz jogosulttá ilyen kényes témák fotózására, hogy a fotós segít-e rajtuk, hanem az, hogy a képekkel segít-e rajtuk. Megteremti-e azt a szoros viszonyt, ami szükséges egy hiteles, szociografikus sorozathoz, és megvannak azok a fotográfusi készségei, mellyel képes a kivitelezésre. Még egy esetben érzek felhatalmazást a téma fotózására, ha valaki érintett, akár ő maga, akár közvetlen családtag révén. Azt hiszem ez utóbbi a fotózz közösségében meglehetősen ritka lehet.

Azaz, hajléktalan fotókat még dögivel. Olyan nincs amiben épp a kukából mászik ki? Felkerült egy sziget eye-os fotó a héten, az alatt leírtam, hogy mit gondolok a témáról. Nem akarok copy paste-t, ott mindent összeszedtem. Bocsánat a cinizmusért. Nem személyeskedés, általában nem tartom elfogadhatónak.