Fotózni éjszaka nem egyszerű. Sok dologra oda kell figyelni, és sok mindennek össze kell jönnie egy látványos fotóhoz. Először a felszerelésről írnék.
Mindenképpen szükséges egy állvány. Hosszú záridővel dolgozunk éjszaka, ezért muszáj, hogy a kép készítesekor a fényképezőgép teljesen mozdulatlan legyen, ezzel elkerülve a bemozdulást és az életlen fotókat. Objektívek szempontjából nagylátószögűt ajánlok. APS-C vázon 18-20mm-től, FF (Full Frame) vázon pedig nagyjából 24mm-től szélesebb látószög ajánlott, amennyiben nincs csillagkövető rendszerünk, ami ellensúlyozza a Föld forgását, hogy hosszabb záridőt lehessen használni csillagok bemozdulása nélkül. De erről majd később. APS-C vázakra a Tokina 11-16/11-20mm a 2.8-as fényerejével és jó képminőségével nagyon jó választás. FF vázakon a Nikkor 14-24, vagy a Canon 16-35 (mindkettő f2.8) kitűnő asztrotájképes objektívek. Nem kell megijedni, a 18-55, vagy hasonló kitobjektívekkel is lehet boldogulni. Az itt látható képeim mindegyike az alap Nikon 18-55-ös objektívvel készültek. Legtöbbször a panoráma technikát használom. Ha megvan a felszerelésünk, nem árt fotózás előtt tájékozódni az időjárásban, a holdfázisban és a fényszennyezésben. Ezek mind-mind nagy szerepet játszanak. Újholdkor érdemes kimenni a szabadba, mert ilyenkor az egész éjszaka a rendelkezésünkre áll. Nyilvánvalóan tiszta, felhőtlen éjszakák azok, amik ideálisak csillagokat fotózni. Ajánlom a sat24.com nevű oldalt időjárás előrejelzésre. Helyszínválasztás szempontjából távol kell vonulni lakott településektől. Városokból sokszor 20-30 kilométert is utazni kell, hogy egy viszonylag sötét helyre érkezzünk. Nagy segítség lehet egy fényszennyezettséget mutató térkép, pl. lightpollutionmap.info, ahol egy interaktív térképen lehet megnézni az egész világon, hogy hol mekkora a fényszenny.
Sokszor kérdezik, hogy az éjszakai égbolton hogy keressem a Tejutat? Merrefelé irányítsam a fényképezőgépet? Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy nem kell keresni. Fel kell nézni az égre, és látni fogunk egy halvány sávot, ami átszeli az eget. Az a Tejút. Gyönyörű látvány. Persze az is megeshet, hogy nem látjuk. Ilyenkor sajnos a fotózással is felesleges lesz foglalkozni, ugyanis az előbb felsorolt körülmények közül valamelyik nem megfelelő. Lehet, hogy a fényszennyezés nagy, az is lehet viszont, hogy az időjárási tényezők nem megfelelőek. Ilyenkor nem kell elkeseredni, majd legközelebb jobban fog sikerülni!
Tegyük most fel, hogy helyszínen vagyunk, jó az idő, Hold nincs és a fényszennyezettség is viszonylag kicsi. Látjuk a Tejutat is, ahogyan átszeli az eget és csillagok ezrei ragyognak ránk. Felállítjuk az állványt, ráerősítjük a gépet. De milyen beállításokat használjunk? Hogy állítsuk be a fókuszt? Mivel teljes sötétségben vagyunk és a gép nem tudna automatikusan élességet állítani, az autófókuszt elfelejthetjük. Marad a manuális megoldás. Élőképbe rakjuk a gépet, az ISO-t feltoljuk a maximumra és egy fényesebb csillag felé irányítjuk, ami már látszódik a kijelzőn. Digitálisan ráközelítünk (Fontos, hogy nem az objektív zoomgyűrűjével, hanem csak a kijelzőn az erre funkcionáló gomb segítségével, ami általában egy kis nagyító) és addig élesítünk a fókuszgyűrűvel, amíg a legkisebb nem lesz a csillag kiterjedése. Amikor a legpontszerűbb, olyankor van jó helyen a fókusz. Ha ez megvan, akkor ki is kapcsolhatjuk az élőképet, de ügyeljünk rá, hogy még csak véletlenül se állítsuk el a fókuszt, mert kezdhetjük előlről. Jöjjenek a beállítások. ISO: mindenképp magasabb ISO-t kell használni, nagyjából 1600-3200 körül. Ha a gép jól bírja, akkor mehet a 6400-8000 körül is. Rekeszt a legtágabbra, ez általában f/2.8, vagy f/3.5. Magasabb ISO esetén akár f/4-re is le lehet rekeszelni a picivel jobb élességért. Talán a legkritikusabb pont a záridő beállítása. Általában 20-25 másodperc elég szokott lenni, azonban a gyújtótávolságtól függően lehet hosszabbat is használni. A Föld forgása következtében a csillagok látszólagosan mozognak az égen, így a képen egy bizonyos záridő után már csíkot húznak. Szoktak beszélni egy bizonyos 600-as szabályról, ami azt takarja, hogy 600-at elosztjuk a használni kívánt gyújtótávolsággal (APS-C váz esetében 400-at kell elosztani) és így megkapjuk azt a maximális záridőt amit az adott mm-en tudunk használni csillagok bemozdulása nélkül. Ezt azonban nem lehet megadni így. Más égtájak felé nézve más sebességgel mozognak a csillagok. Észak felé pár másodperccel hosszabb ideig tudunk exponálni, míg dél felé nézve pár másodperccel kevesebb ideig. Ez azért van, mert a sarkcsillag felé (ami Északot jelöli) néz a Föld forgástengelye, így arrafelé egységnyi idő alatt kisebb körívet tesznek meg a csillagok, mint mondjuk nyugaton vagy keleten. Lejjebb van két képkivágás. Ugyan azokkal az értékekkel készültek (30 másodperc, f/3.5 és ISO3200) azonban látni, hogy a bal oldalon egészen pontszerűek a csillagok, míg a jobb oldalon már csíkot húznak.
Az első kép totálisan észak felé fordulva készült, míg a második kelet felé fordulva.
Ez bizonyítja, hogy nem lehet egy pontos értéket megadni a 600-as szabállyal. Mindenkinek ki kell magának tapasztalnia, hogy mekkora záridő működik neki a legjobban. 25 másodpercről érdemes elindulni. Ha beállítottuk az értékeket el lehet készíteni az első tesztképet. Alaposan vizsgáljuk meg, hogy minden rendben van e (élesség, záridő, zaj).
Érdemes akár vezetékes, vagy vezetéknélküli távkioldót használni, hogy ne remegjen be a kamera az expógomb lenyomásakor. Ha nincsen, akkor állítsuk be a gépet 2-5 másodperces önkioldóra, ez is egy jó módszer. Nagyon fontos még, hogy RAW-ban fényképezzünk, ugyanis az utómunka nagyon fontos része a folyamatnak. Megadja nekünk a lehetőséget a fehéregyensúly korrigálására, a zaj csökkentésére és még rengeteg minden másra, de ezt szerintem nem kell magyarázni. Innentől kezdve már csak gyakorlás, lelkesedés, szorgalom és persze szerencse kérdése, hogy milyen gyönyörű fotókat tudunk készíteni a természet azon részéről, amit rengetegen nem tapasztalnak meg.
A következőkben pedig mutatok pár saját készítésű képet a csillagos égről.
