BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
Háttér nem csak kezdőknek
Zorko - 2015. szeptember 16. 08:20

Pontok: 16

Aki találkozott már a képeimmel, láthatta hogy csak pár éve kezdtem a fotózást. Amatőrként lelkesen vetettem magam a fotózás sok kategóriájába. Nagy kihívás volt a portrézás és személyábrázolás. Ennek egyik módja a stúdiózás. Mára rendelkezem jónéhány komolyabb stúdiós felszereléssel, és ezeket erre szánt stúdióban használom, de nem tudtam egyből innen indulni. Mivel amatőr szinten egy stúdió elkészítésének a költségei komoly magaslatokba szárnyalnának, így elsőnek mindenből az egyszerűbb, olcsóbb ugyanakkor használható eszközökkel próbáltam tanulni fejlődni. Egy két alap rendszervakus világítástechnikai berendezés beszerzése után felmerült bennem az igény hogy valamiféle kezelhető, használható háttér elé tudjam állítani a fotóalanyomat. Körbenéztem a neten, és eléggé rácsodálkoztam hogy mekkora összegeket el lehet költeni a háttérre. Ráadásul mivel a "ministúdióm" a lakásom egyik sarkában akartam időközönként berendezni, ezért fontos szempont volt a praktikusság, és a kis helyigény is.

Az információk birtokában úgy döntöttem hogy rolettával és papír tapétával oldom meg a hátteret. Az olcsó ára miatt egyből kettővel kezdtem. A roletta vázat több cég 1-2 napon belül méretre vágva gyártja le. Igény szerint vászonnal is, de én maradok az olcsó tapétánál. A váz darabonkénti ára 12.300.- Ft volt. Ehhez csak nyolc darab dübeles csavar kellett pluszban a felfogatáshoz. A háttér mérete: 2 m széles, és 2,6 m magas. Ezeket az infókat a méretregyártásnál ugye meg kell adni. Javaslom a gyöngysoros változatot.

Nagyításhoz kattintson a képre!

A tapétából kétfélét vásároltam. Egy világos márványosabb mintást 1.500.- Ft-os tekercsáron. És egy illeszthető mintás sötétebbet 5.000.- Ft-os tekercsáron. A viszonylag nagy hátterem miatt meg kellett vegyek 2-2 tekercset, de ha valamelyik méretem egy 10-20 cm-el rövidebb, akkor elég az 1 tekercs is. A tapétával való munka kritikus pontja az összeillesztés. Ragszalagot javaslok, mert ha elhibázzuk vissza lehet húzni az anyagról. A széleket egymás mellé helyezve hézagmentesen toljuk össze. Először csak 10-20 cm-enként tegyünk egy szalagdarabot, majd ha jó az illesztés, akkor végighúzhatunk rá egy teljes csík ragszalagot.

Nagyításhoz kattintson a képre!

A roletta rúdjára szintén tudjuk a ragszalagot használni a felerősítéshez, de az enyémen volt egy gyári öntapadócsík is. Az alsó részére ugyanígy erősíthetjük a nehezék pálcát. Majd az egész szerkezet egy kis segítséggel mehet a plafonra, vagy a falra.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Látható hogy nem sok helyet foglal, és viszonylag modern, esztétikus része lehet a lakóterünk egyik sarkának. Precízebb fotósok egy nikecell ragasztható sarokstukkót is elé tehetnek hogy takarja a rolettákat. Az én otthonomban a klíma előtti részre került, és nem takartam el semmivel. A gyöngysor természetesen a fal felől használható.

Nagyításhoz kattintson a képre!

A beszerzett alkatrészekből nekem egy délután sikerült összedobnom a képeken látható duplarolettás hátteret. És itt van egy példa az elkészült munkákból ami sokak tetszését kivívta az oldalon.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Az általam ajánlott háttérnek az előnye, hogy a 8 db csavar szerelésével, bármikor leszedhető a plafonról. Áthelyezhetjük később bárhová. És ha unjuk a háttér színét, mintáját, akkor csak bemegyünk turizni egy tapétaboltba 1-2 tekercsért pár ezer forintért. Bízom benne hogy sokaknak tudtam ötletet adni a beltéri fotózás egy praktikus és nem utolsó sorban olcsó megoldásával.

Üdv mindenkinek, Zorko

andrasmihaly | | 2017-09-18 15:47:36
hasznos!
andrasmihaly | | 2017-09-18 15:47:35
hasznos!
döpö | | 2016-02-23 21:59:55
Köszi, jó ötlet, érdemes vele foglalkozni. Továbi sok sikert!
Lajmo | | 2016-02-02 14:37:42
Hasznos volt
Tomba | | 2015-12-18 09:39:15
jethro | | 2015-10-23 08:18:00
balazs99 | Hasznos volt | 2015-09-21 20:51:24
Azúr | Hasznos volt | 2015-09-21 15:54:17
petike_2006 | Hasznos volt | 2015-09-18 19:50:39
hayasima | Hasznos volt | 2015-09-18 09:37:44
Peti- | | 2015-09-17 23:14:14
halligalli | Hasznos volt | 2015-09-17 21:47:44
pilipár | Hasznos volt | 2015-09-17 16:57:21
andrasmihaly | Hasznos volt | 2015-09-17 16:32:42
Hasznos
GSPhoto | Hasznos volt | 2015-09-17 15:07:52
Peti- | Hasznos volt | 2015-09-17 15:02:19
Alcfourpercent | Hasznos volt | 2015-09-17 14:07:29
cyw | Hasznos volt | 2015-09-17 12:18:42
zsoltf | Hasznos volt | 2015-09-17 12:00:46
kapka | Hasznos volt | 2015-09-17 10:44:40
dmcdmc | Hasznos volt | 2015-09-17 09:34:21
Lacos-ka | Hasznos volt | 2015-09-16 20:18:56
Tern | Hasznos volt | 2015-09-16 12:40:43