BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
2,25
KATEGÓRIA: egyéb
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2014. május 4. 15:48
SHOKU 5. (5/93)

Talán ez egyértelműbb... Érzelmi pulzálás. A japán nő lelke (én), és a külvilág (nem én) közötti feszültségből eredő dühkitörés. Zuhanásokkal teli, kariatida pózokkal ellenpontozott, óriási intenzitású össztáncok keverednek klasszikus és popzenei aláfestésekkel. Ikuyo Kuroda, a társulat vezetője és a darab koreográfusa így fogalmaz: „Mindig is foglalkoztatott az egyetlen bőrréteg által elválasztott belső és külső gondolata, a saját különleges lényem és a külvilág megkülönböztetésének lehetősége. Ezért van az érintésnek kitüntetett szerepe nálam.” A BATIK kizárólag női táncosokból álló társulat, melyet Kuroda alapított 2002-ben. Még ebben az évben elnyerték a Seine Saint Denis Nemzetközi Koreográfus Találkozó yokohamai platformja nemzeti díjat, mellyel a professzionális kortárs táncszakma hivatalosan is elismerte a társulatot. Ikuyo KURODA hat évesen kezdett klasszikus balettet tanulni. A Tani Momoko Balett Társulatban végzett munkája mellett, 1997-ben a londoni Lábán Központban kezdte meg kortárs tánc tanulmányait. Már a BATIK koreográfusaként japán egyik legrangosabb szakmai versenyén, a Toyota Koreográfusi Díjon, elnyerte a Következő Generációs Koreográfus elismerést, melyet több szólóprodukció, vendég-koreográfusi felkérés követett. Táncosként a Nagy József által rendezett Asobu című produkcióba kapott meghívást. http://trafo.hu/hu-HU/shoku 

A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

adott pontszám: 3
2014. május 9. | 11:07 | pocaxon

Élvezettel olvastam a leírást, mely számomra sok új és tartalmas információt hordoz. Ámde ha a kép önmagáért beszél, erre semmi szükség. Sokaknak így nekem is szinte már mellékessé válik mit is örökítettél meg a fotóval, hiszen annak tartalmi elemei és a kivitelezés kérdőjelei (élesség, tónusok) nem közvetítik mindazt a professzionális megközelítést melyet a leírás is sugall. Nem azt mondom hogy a kép rossz, csak vannak pillanatok amikor a tartalmi és értékrendi skálán kissé lejjebb kerül mint a készítő elvárná. Hogy az általad megörökített e a legjobb pillanat a mondanivaló kifejezésére azt nyilván Te érzed de így kissé primitív benoymást kelthet a szemlélőben, holott a különböző és egyedi, megspékelve némi iróniával és közönségességgel akár még jó is tud lenni.

simongab válasza:
Ezt nem a fotós írta, hanem a művészek, és itt sokaknak sem tartalmi sem formai témákról lövésük sincs, ezért próbáltam egy mankót adni (utólag). A történet az hogy a MAFOSZ ra indítottam képeket, és azt gondoltam itt is kikérem a társaság véleményét. Sajnos az oldal nagyon sokat romlott az itt eltöltött 10 év alatt, mégis megpróbáltam :D A reakciók nagyon nagy része minden elképzelést mélyen alúlmúlt! Amit írtál egy közhelygyüjt
emény, és tele van képzavarral bármilyen cirkalmasra próbáltad venni. Mi az hogy primitív benyomást kelt? Lehet hogy az volt a céljuk a művészeknek, és én csak a médium voltam? Van ez így..Köszi
Üdv
Gábor

adott pontszám: 1,9
2014. május 5. | 18:50 | mazzz

szia, szerintem te is érezted, hogy nem egy jó kép, mert ekkora körítést adtál neki, a jó kép magában is megáll. A technikai gond, mint az életlenség elenyésző ahhoz képest, hogy szerintem undorító, amit a hölgy művel, és elég erős ellenérzéseket vált ki a nézőből. Nem kell minden képnek a szépségről meg rózsaszín dolgokról szólnia, de azt is esztétikusan és úgy kell tálalni, hogy felkeltse az érdeklődést és rá lehessen nézni a képre. szerintem ez nem egészen olyan lett.

simongab válasza:
Ezt nem a fotós írta, hanem a művészek, és itt sokaknak sem tartalmi sem formai témákról lövésük sincs, ezért próbáltam egy mankót adni (utólag). A történet az hogy a MAFOSZ ra indítottam képeket, és azt gondoltam itt is kikérem a társaság véleményét. Sajnos az oldal nagyon sokat romlott az itt eltöltött 10 év alatt, mégis megpróbáltam :D A reakciók nagyon nagy része minden elképzelést mélyen alúlmúlt! Amit írtál egy közhelygyüjt
emény, és tele van képzavarral bármilyen cirkalmasra próbáltad venni.Mért kéne esztétikusan tálalni, ki mondja ezt meg? Gondolom nem hiszed magadról hohgy Te :D Lehet hogy az volt a céljuk a művészeknek, és én csak a médium voltam? Ennek a képnek az élességgel semmi baja! Van ez így..Köszi
Üdv
Gábor

adott pontszám: 3
2014. május 5. | 16:07 | Arrakis_

Ez kortárs művészet, kérem! :D

Yoko Ono is ilyesmivel gyalázza Lennon emlékét :D
Ő hangszeren "játszik" közben meg nyögdécsel

Itt, gondolom épp egy limonádé készül :D
cukor + víz :D
Van egy tippem mi szimbolizálja a citromlevet hozzá :D

A kép alján gondolom az látható meg egy edény, amire rá van írva ,h ...hmm...pl...."szelektív hulladék" :D

Köszönjük Emese :D

A téma:
Mindenképpen egyedi, figyelemfelkeltő, de tetszést nem tudom kiből fog kiváltani.
Nem elég vicces, nem elég elgondolkodtató és nem elég undorító :D Közepes semmiség.

Mint fotó:
Szeretem a fekete hátteret, jól áll neki a piros, de a mimika és az árnyékos pillanat ill. a komponálás szerintem kerülendő.

szumma:
Ha már lúd, akkor.... adj neki. Ez így semmi, (de 1-est nem szoktam adni).

simongab válasza:
Az hogy limonádé vagy nem egy képből sem lehet megitélni. A színházi fotózásnál is a pillanat árnyékos, van ilyen :D Ez nem a fotózz jelenlegi közönsége, bár a képválasztás közvetve a közönségnek szól.
Üdv
Gábor

adott pontszám: 2
2014. május 4. | 21:49 | puruczki-2

Kérlek ne haragudj meg, bántani igazán nem akarlak, de ezt a képet mint fotót értékelem, függetlenül a képhez írt megjegyzésedtől...
Ez a fotó olyan érzelmeket vált ki amit nem biztos, hogy a rendező, a színész vagy Te mint fotós akarnál...sajnos ide írom: nálam undort...
...nem hiszem, hogy ezt így fotón kell megmutatni, akit érdekel ott ül az előadáson, de így biztos, hogy nem éred el a célodat...
...ráadásul a képhez írt megjegyzésedből nekem (abszolút lehet hibásan) erről az előadásról egy öncélú művésziesség jön le...és eszembe jut Woody Allen mondata aki kb ez mondta "Ha valaki véletlenül elhánnya magát a színpadon, azt biztos valaki a nézők küzül magas művészetnek fogja tekinteni"...
Még a fotóról: a fények kuszák, (tudom színpadi fotónál nehéz fényekkel bánni), az említett hangulaton kívül mást a fotód javára nem lehet említeni...
...ezután a képed után kíváncsi vagyok a többi képedre is, benézek a galériádba, de persze nem pontozás miatt...

simongab válasza:
Csak ismételni tudom: Ezt nem a fotós írta, hanem a művészek, és itt sokaknak sem tartalmi sem formai témákról lövésük sincs, ezért próbáltam egy mankót adni (utólag). A történet az hogy a MAFOSZ ra indítottam képeket, és azt gondoltam itt is kikérem a társaság véleményét. Sajnos az oldal nagyon sokat romlott az itt eltöltött 10 év alatt, mégis megpróbáltam :D A reakciók nagyon nagy része minden elképzelést mélyen alúlmúlt! Amit írtál egyet lehet vele érteni, mégis hatott a kép, nem raktam volna fel, nevezhetjük ezt egy előadás végének :D. Lehet hogy az volt a céljuk a művészeknek, és én csak a médium voltam? Van ez így..Köszi
Üdv
Gábor

adott pontszám: 3
2014. május 4. | 20:37 | Vadliba

Szia!

Na ez már egy fokkal jobb.
De megmondom őszintén, amit én látni szeretnék, az ez:
"feszültségből eredő dühkitörés. Zuhanásokkal teli, kariatida pózokkal ellenpontozott, óriási intenzitású össztáncok keverednek"

Miért nem lehet ezt megfotózni és feltenni? Még a kép mellé írt szöveg is elmenne.

De ezzel a képpel, ne haragudj de nem!

Spermát köp a nő a ruhájára? Miért oda köpi?
Talán az élet maga, a sperma és a vér?
El tudna azért kalandozni az agyam, ha hagyná a fotó, de nem hagyja.

Tudatosnak látom a szerkesztés miatt. Szépen a harmadolóba tetted. Megfelelő oldalon hagytál teret.
Kreatívnak nem nevezném a képet, mert úgy érzem nem adtál hozzá értéket.
Javítandónak? Igen, annyiban, hogy azt a mozdulatot olyan vágással mutassa be, amit az idézőjelek közé betettem. Miért? Mert te magad írtad a kép mellé.

A fények itt is rosszak. Foltos az egész bőr, szinte mindenhol. Ez nem mutat jól.

Miért érzed, hogy ezt a shokut ennyire kell erőltetni? Ez a két kép után és soha nem akarok ilyen előadást látni. Pedig rólam aztán valóban el lehet mondani, hogy nyitott vagyok sok sok mindenre.

Köszönöm, hogy leírhattam gondolataim. Nekem már ezért megérte.

Üdvözlettel
Vadliba

adott pontszám: 4,1
2014. május 4. | 19:20 | fotosapoka

Szia!
Nekem túl soknak tűnik a magyarázat.
Az egy dolog, hogy a ,,művészek" mit fejeznek ki, de amit látok az nagyon alter és antiszoci.
FF-ben elmenne, kicsit roncsolt szerkesztéssel.
Nem kell magyarázatot írni, ha a képen nem látszik, nem működik a látvány, a mélység kifejezése.
Én személy szerint ha színesben szeretném a képet megtartani, totál szemből középre szerkesztve a ,,lelkére" fókuszáltam volna premier plánban.
Jó ez, de nem ezzel a kompozícióval és magyarázattal.

simongab válasza:
Próbáltam behatárolni az előadást, de nekem ütősek a színek, ezért kellenek. Ez egy fotóspróba, totál szemből van de mint látszik lehajolt...

2014. május 4. | 19:18 | kulcsarati

Amit írsz nagyon érdekes...mindezek ellenére mint fotó értékelhetetlen...

simongab válasza:
Ezt nem én írom, hanem az előadásról írták, azért tettem be mert nehéz a képet, vagy sorozatot beazoonosítani...

2014. május 4. | 15:51 | h.rom

...most nem monod, hogy a nő a ruhájára csorgatta a nyálát? Hát a japán egy elé beteg népség, biztos csak én nem vagyok fogékony az ilyesmire, tőlem pulzálhat a művésznő teste lelke, de nekem ez gusztustalan.

simongab válasza:
Az nme a nyála, próbáltam értelmezni a művet. Egyébként a nap mint nap használt fényképeződet is ez a beteg népség gyártja. Es hogy kinek mi a gusztustalan..inkább provokatív