BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
4,85
KATEGÓRIA: portré
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2013. március 26. 12:20
Mózsi

Mózsi, Szolokma falutól (Székelyföld) néhány kilométerre él egyedül egy kis házban, amiben se víz, se villany. Fiatal korában épített egy kis malmot, ami mára lassan az enyészeté lett. Akinek a jobb oldal sok, nem gondol arra, hogy az üres rész a magányt az elidegenedettséget és az ürességet hivatott jelezni?  

A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2013. április 4. | 09:32 | locman

A Duna tv vetítette. A filmriportot népzene gyűjtők készítették, akik évtizedek múltán tértek vissza a helyszínekre, többek között Székre, Gyímesközéplokra, Szolokmára. Az akkor készült fotók kinagyított másolataival keresték meg a korábbi szereplőket, volt akinek már csak a rokonait lelték fel. Szolokmán Mózsi bá inkább csudabogárnak számított, mint muzsikusnak, de a ház belső helyiségében, a kamrában őriz egy cimbalmot, amit elővetettek vele és egy rozsdás hordón tetején meg is szólaltatott: az emlékektől fél szemevilágában két szeme fénye csillogott!
üdv.: árpád

Gilmour válasza:
köszönöm!

adott pontszám: 5
2013. április 2. | 07:50 | Cayman

Szia. Nagyon jo ez a portre, egyben kicsit ijeszto is. A kivitelezes is peldas, noha kockazatos vonal az ha a foto nagy resze sotet, foleg itt a fotozz-on, ki is verheti egybol a "bebukott" bitositekot. :) Jo hogy a hatter vallal egy kicsi szerepet az alany kornyezetenek bemutatasaban, de megse tul hangsulyos.

(A kep alatti kommenthez egy gondolat, akinek sok a jobb oldal, az nem is a foto igazi erteket nezi, hanem az, hogy hol vonhat le pontokat az ertekelesert jaro magasabb kredit remenyeben.)

Gilmour válasza:
:)
Köszönöm az értékelésedet!
(Sok igazság van abban, amit írtál...)

adott pontszám: 5
2013. március 31. | 17:42 | haha

Szia!

Nagyon jó, kifejező kép. A fények és árnyékok ügyes felhasználása már magán a portrén is érzékelteti mindazt, amit te az üresen hagyott baloldallal akarsz bemutatni. /Ez tehát tényleg sok, de nálam nem von le a kép értékéből/ Jó az is, hogy meghagytad színesnek, mert a színek is igen kifejezőek, ami a nyomorúságot illeti.

Gilmour válasza:
Köszönöm, örülök, hogy tetszik!

adott pontszám: 5
2013. március 29. | 21:24 | floyd61

Szia!
A kép portré kategóriába lett feltöltve de érinti a szociofotó mezsgyéjét , vagy akár át is lépi. Elgondolkodtató, mennyi mindenen mehetett ez az ember keresztül. Valószinüleg csak mi számunkra az , számára ez a természetes. A kép sokatmodó, benne van együttérzés, elismerés , szimpátia, gyanakvás, kitartás, alázat, kis képzelőerővel még a szagokat is érzem. Gratulálok , kiváló!

Gilmour válasza:
Köszönöm az értékelést!

adott pontszám: 5
2013. március 29. | 13:20 | Osztya

Kiváló fotó, bár az utómunka erősen látszik rajta. Abban viszont egyetértek a szerzővel, hogy a felvétel drámaiságát muszáj volt fokozni a kép hátterének sötétítésével! A képbe belépő, szinte élő halott ember a beesett szemeivel roppant jól ellenpontozza az éltről gondolt nézeteit a szemlélőnek. Végeredményben, remek fotó.

Gilmour válasza:
Köszi főnök! :)

adott pontszám: 5
2013. március 28. | 16:46 | Imre bácsi

Üdv!
Nem kell magyarázni a jobboldalt, az úgy van jól. Ebben a képben benne van minden, amit leírtál, a víz a villany hiánya, a magány, az enyészet. Mesél a képed, és ezt a szomorú mesét hallani lehet.
Gratulálok.
Tisztelettel: Imre bácsi

Gilmour válasza:
Köszönöm!

2013. március 28. | 05:04 | bese

hát ezen a fotón átjön minden.....
nagyon erős hatása van
gratulálok !

Gilmour válasza:
Köszönöm!

2013. március 27. | 19:43 | locman

Riportfilmből ismerem az életét, tökéletes portré.
Nagy Grat!

Gilmour válasza:
Köszönöm!
Milyen riportfilm volt?

adott pontszám: 5
2013. március 27. | 19:35 | Filo

Szia!

A kép egyszerre drámai, esztétikus és kissé ijesztő is. Az öreg vakon sötétlő szemgödrére gondolok. A fények, a mozdulat, a komponálás amúgy mind kiválóak, igazán ütős kép lett ez, gratulálok!

Gilmour válasza:
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 4,5
2013. március 27. | 19:06 | lumia

Szia!
Tetszik a kép, hálás téma na. Karakteres idős urat fényképezni századeleji körülmények között, ódon öltözékben mindig kellően hatásos. Ezt a hatást kicsit szerintem lehet mesterségesen is erősíteni. Például a fehér tégelyt elvehetted volna, és mondjuk rakhattál volna oda egy régi órát vagy bármit. Ennyi belefér, még ha úgy is akartad lefotózni a bácsit, ahogy él.
Az ürességről. Minden magyarázatot ellenére, igen az kicsit sok. De a baj a magyarázattal van. Nem értem, miért írtad, ha egy képet előre kell magyarázni, az már olyan kifogás-szagú. Ha valaki nem érzi róla, hogy mit jelképez, az nem a fogyasztó hozzá nem értését jelenti. Az bizony a fotós hibája, mert nem elég érzékletes és hatásos. Ezt most általánosságban mondtam.
Akárhogy is, nekem kicsit sok az a jobb oldal, a teljesen fekete rész miatt. Ha egy kicsit jobbra állsz, és visszább fényképezel, akkor a fekete részből kevesebb, az asztalból több látszik, így a bácsi életéből is többet mutathatnál(pár plusz tárgyal)
Összegezve: jó kép, kicsit nekem hatásvadász, kisebb hibákkal, vagy legalábbis kihagyott lehetőségekkel.

Gilmour válasza:
Köszi, hogy írtál!

2013. március 27. | 18:47 | haot64

Igaz és a mellkelt leirásod az üres résszletről! Azonban a magány az elidegenedettséget nem lehetett volna mondjuk szürke látható térrel kifejezni ami mondjuk nem éles csak ugy a semmibe vészne a semmi??? Csak kérdés volt-nem kijelentés.A képet értékelve nagyszerűnek tartom.Azonban fekete fehérben nem lett volna hatásosabb?

Gilmour válasza:
Több képet csináltam, több nézőpontból. Nekem ez tetszett a legjobban, sokaknak nem jön be. Ez van. :)
Köszönöm, hogy írtál!

2013. március 27. | 18:21 | CarlosDaniel

Bocs hogy nem pontoztam, nagyonjó!

full 5.

Rég hallottam felőled, hogy smint?:)

Gilmour válasza:
2 éve áttértem a filmezésre, keveset fotózom. Bár most tervezem, hogy billentek visszafelé is valamennyit...:)

2013. március 27. | 11:36 | m3ss

Remek ez a kep, szerkesztes, megvilagitas, kornyezet, igazi eletszagu, megrazo portre. Ez a sotet szemgodor igy elsore nekem is fura volt, lehet meg kellett volna jegyezni hogy latasserult az ur, es direkt igy oldottad meg..persze lehet ez masoknak egyertelmu volt, csak paran nem ertettuk elsore :)
Grat a kephez, szuper munka.

Gilmour válasza:
Köszönöm az értékelést!

2013. március 27. | 10:19 | digit

Szia!
"A remény hal meg utoljára", és én reménykedtem, hogy a Te tévedésed.
Nagyon sajnálom és így teljesen érthető, a képek egyébként indokoltnál sötétebb tónusa is.

A fény legyen veled

Gilmour válasza:
Köszönöm, hogy visszatértél!

adott pontszám: 5
2013. március 27. | 10:02 | FantomFonix

Megrázó fotó. Szinte látom egy ember sorsát, egy egész életen át tartó küzdelmét. Sajnálom, az embert és megindít az általam elképzelt életútja. Ha egy kép ilyen érzelmeket indít el bennem nem tudom és nem is akarom technokrata módon értékelni.

Gilmour válasza:
Köszönöm, örülök, hogy megérintett a kép!

adott pontszám: 5
2013. március 27. | 00:56 | alphard

szia...dermeszto hangulata van a fotonak,nagyon tetszik Mozsi testartasa,ahogyan kalapot emel/ne? a vilagnak....az arc csendben beszedes,es egyben szomoru...talan kicsit kiszorultal a temaval a bal oldalra,de nalam most ezert nem jar levonas:)gratulalok!

Gilmour válasza:
Örülök, hogy tetszik!

adott pontszám: 4
2013. március 27. | 00:45 | digit

Szia!

Nehéz megszólalnom, mert az elesett emberek sorsa mindig nagyon nagy hatással van rám. Itt ahogy elnézem, és a rövid leírást olvasom, ebben nincs hiány.
Technikailag szépen kivitelezett kép, jó a szerkesztés is, de ahogy olvasom, Mózsi egyedül él, nem lehet világtalan, ha igen akkor pedig utalni kellett volna rá. Egy portrét a szem
tesz portrévá, a szem kontaktus elengedhetetlen.
A fény legyen veled

Gilmour válasza:
Fél szemére vak, úgy gondoltam, hogy ez lejön a képről...
Köszönöm, hogy írtál!

2013. március 27. | 00:24 | pilipár

Nagyon szépen és kifejezöen használtad a fényeket, abban a kiemelt mozdulatban olyan jó elmélyedni.....tetszik a környezet, és ahogy a bácsit megörökítetted. Hangulata van a képnek, ösztönzöen rigylésre méltó! Olyan fotó, ami nyomokat hagy bennünk.....és amire hosszú idö után is emlékezünk majd.
A szerkesztés, az élesség, és a kidolgozás is nagyon szép.
Üdvözlettel! Pilipár

25.

Gilmour válasza:
Köszönöm, örülök, hogy tetszik!

2013. március 26. | 23:31 | vics

Bánom, hogy kinyomtam, a jobb oldali sötét sáv és Mózsi bá eléggé kirekesztett helye tett bizonytalanná (így hogy írom a kirekesztettet, már meg is bizonyosodtam). Azt viszont elmondhatom pont nélkül is, hogy számomra egy nagyon beszédes és érzelmekkel, történettel töltött kép. Ritkán látom ezt, magamnál sem találom. Zorko véleményével meg nagyon nem értek egyet. Ez egy szocioportré, nem stúdió portré miss Pornóapáti nyerteséről meghempergetve néhány photosopp ecsetben, maszkban és effekt pluginban.
Gratulálok, nekem profi kép!

Gilmour válasza:
Köszönöm, hogy írtál! :)

2013. március 26. | 22:30 | chopper34

Remek munka!

Gilmour válasza:
köszi!

2013. március 26. | 22:10 | vargacsaba

Gratulálok, ez fotó.

Gilmour válasza:
köszi!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 21:07 | dzszs

Számomra döbbenetes a képed hatása! Nem vagyok egy "portré-szakértő", de szerintem az éles kontúrok erősítik a kép hangulatát. A felemelt kéz, a háttérben megjelenő tárgyak, a bal oldal sötét tere mind jól hatnak. Igazán elgondolkodtató, főleg, a hozzáfűzött magyarázattal. Gratulálok! További jó fotózást!

Gilmour válasza:
Köszönöm, hogy írtál!

adott pontszám: 3
2013. március 26. | 21:05 | Zorko

Szia,

Majdnem tökéletes alkotás. Viszont a majdnem miatt pont hogy elég gyenge is lett. Jók a fények, tetszik a vágás. Az is tetszik hogy erősen szélre tetted az alnyt. A színek is szépek! Viszont nem értem hogy a szemével mit tettél!? Az árnyék miatt olyan mintha szegény már halott lenne, vagy egy zombi. Nagyon remélem hogy a valóságban van szeme, és lát is vele Mózsi báttya. Ha van kedved újrafotózni, ne feledd hogy a szem a lélek tükre. Legalább az egyik legyen látható rajta. Portránál fontos a lélek. És ha tényleg újralőnéd, akkor a háttért vagy emeld ki jobban hogy mi van a környezetében, vagy tüntess el minden zavaró fehérlő ételest, meg egyebet. Én az utóbbit választanám.

Üdv,

Zorko

Gilmour válasza:
Mózsi fél szemére vak. A több dologról is írnék, de felesleges...

2013. március 26. | 20:20 | Álomfejtő

Mint amit blaise21 ír... durva... minrha önmaga szellemképe köszönne vissza - itt vagyok megint, emelem kalapom....
Talán a mélyen ülő szeme, a tekintet hiánya mondatja velem ezt - nem is tudom,
tény, hogy borzongok .
Ami persze nem feltétlenül az elutasítás jele. Félelmetes ez a fotó !

Gilmour válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 19:17 | fotosapoka

Nagyon jól sikerült portré.
Fura ilyet írni és ne sértődj meg, de a tekintetében ott van minden, talán a kézmozdulatában is.Az a tipikus jellem, egyéniség és a bölcsesség, megélt múlt amit a háttér sötétsége szimbolizál.
A keze ugyan bemozdult, de ezt a kis hibát felülírja a kép hangulata!

Gilmour válasza:
Köszönöm a véleményedet!

adott pontszám: 4,7
2013. március 26. | 16:03 | blaise21

Szia! Nagyon durva hatása van a fotódnak, súlyos hangulat jellemzi, nagyon tetszik a világítás, de nagyon a fotó szélére került a "modell", az egy kicsit zavar. Jobb oldalon nagyon nagy a sötét, szükségtelen tér. (szerintem) Ettől függetlenül gratulálok a fotóhoz! Üdv! Balázs

Gilmour válasza:
Köszönöm, hogy írtál!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 15:44 | Largo65

Szia. Mózsi bácsi tényleg történelem. Ennél a fotónál is jól gazdálkodtál a fényekkel. Nagyon teszik a fotód és persze a hangulata igazán, ami magával ragad. Azonban egy kicsit szűknek érzem a fotót a bal oldalán a témád kiteljesedésében. Ennek ellenére nekem a nap fotója és talán a hété is.
Üdv: largo65

Gilmour válasza:
Köszönöm a hozzászólásodat!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 14:06 | mazzz

Sokan félreértik a dolgot, és úgy gondolják, hogy egy ráncos arcban benne van egy élet története örömökkel, viszontagságokkal. De mennyire más ez a kép, mint a kiadós vasárnapi ebéd után a fotelben hortyogó kisimult nagymamáké. A sötét szemgödör nagyon erős. Jó a kidolgozás, a szerkesztést illetően kissé beljebb helyeztem volna, vagy ebben a pozícióban kissé többet engednék látszódni a környezetből, amiért szintén grat, hozzátesz a kép hangulatához. Kissé talán tényleg jobb lenne belőle több. grt

Gilmour válasza:
Köszönöm, hogy véleményezted a képet!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 13:52 | berczy79

Nagyon jó kép, igazán kifejező. A leírásból azt várnám, hogy egy megtört, keserű ember képét látjuk, de ezen a képen ez egyáltalá nem látszik, kizárlag a kor, a fáradtság, de nyoma sinsc, legalábbis számomra a keserűségnek.
Jól látom?

A fények abszolút jók, egy aprócsak dolog csak, hogy a jobb szélen kicsit sok a sötét rész, talán egy csöppet beljebb hozva a modellt, kicsit dobna, de ez csak egy gondolat.

Gratulálok!

Üdv,
Berczy

Gilmour válasza:
Vágok belőle és megnézem úgy is.
Köszönöm az értékelésedet!

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 13:52 | marduk

Érdekes, festői portré. Szépen rajzolódik az arc, a kéz, a kabát. Karakteres az arc, kifejező. A szem nem látszik, de nem gondolom, hogy hiba.
Lehet,hogy így tervezted?
A jobb térrészből kicsit sok van, de gondolom a tárgyak és a szobabelső miatt kellet bemutatnod. Ebből érződik a se víz, se villany hangulat.
Ezek nélkül önmagában egy mellkép is nagyon kifejező lenne.

Gilmour válasza:
Köszönöm az értékelésedet!

2013. március 26. | 13:48 | Espíritu

Cserébe új képeket várok :)

Gilmour válasza:
Hétvégén megyek Székelyföldre remélem tudok csinálni. :P

adott pontszám: 5
2013. március 26. | 12:58 | Espíritu

Nagyon profi kép. Ilyen egy beszédes fotó, amihez nem kell se történet, se semmi, mert önmagában mesél...
Régóta nem láttam az oldalon ilyen jó képet.
Jó a szerkesztés, fények, élesség, szín, stb....

Grat!
Az értékelő 2 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

Gilmour válasza:
Köszönöm az értékelést, és a krediteket! Megtisztelsz!