BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
5
KATEGÓRIA: riport
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2009. március 23. 09:29
  • Készítés helye (ország): Magyarország
  • Készítés helye: Budapest
  • Készítés ideje : 2009-03-15
magyar gárda

2009. Március 15 

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
Mivel ezt a képet egy profi kolléga csinálta, nem értékelni fogom, hanem ezen keresztül néhány dologra felhívom a figyelmet, ami egy jó riportfotó ismérve: mindannyiunk által ismert, újkori jelenséget mutat be ez a kép úgy, hogy nem látjuk a szereplők arcát, egyenruhájuk és bakancsuk elég egyértelművé teszi hogy kikről van szó. A színek majdnem teljes hiánya ugyancsak a militáns jelleget erősíti, az ökölbe szorított kéz pedig nyilvánvalóan nem a béke jele. Nagyon jó példa ez a fotó arra is, hogy kevesebbel - lsd. az arcok, illetve a színek hiánya - is lehet sokat mondani, elgondolkodtatni. Ügyes kompozíció, hogy szinte háromszög formát vesznek fel a bakancsok, ezzel a néző szemét a középső alakra vezeti, és a második vagy harmadik pillantásra jutunk el az ökölbe szorított kézig. Mindeközben a szemünk a képen marad, és a szerzőnek ez is a célja. A mai rohanó világban, egy vizuális dömpingben egy-egy másodpercet töltünk egy képpel, viszont az ilyen jellegű, okosan megszerkesztett, és több elemet tartalmazó képek képesek megragadni és megtartani a néző tekintetét. Tanulságos kép, kivitelezésében és sajnos mondanivalójában is.
Értékelte: Szandelszky Béla
Az Associated Press (AP) hírügynökség többszörös Magyar Sajtófotó díjas fotóriportere, a Digitális Fotótanfolyam oktatója: www.digitalisfototanfolyam.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2011. május 3. | 19:49 | winnerfoto

Nemzeti Őrsereg kontra Gárda. Azért az őrsereg "szorít ökölbe". Ennyit a jelentéséről (számomra)...
A vágás merész, de indokolt. (Mindenki gondoljon oda arcokat!) Nagyon megosztó kép! Szuggesztív-elgondolkodtató, provokatív-félelemkeltő. A bakancsokon megcsillanó fénytől a kezekig, a nedves aszfalt, a katonás sorok... Jobban be se állíthattad volna őket... :) A színek fakók, a DOF viszi a szemet, (talán soha nincs vége a sornak) éles, ahol kell. Félelmetesen jó kép! Gratulálok!

2011. március 18. | 07:09 | F3R1

Szenzációs vágás, a "kevesebb több" nagyon jól működik. A kép nézése közben előjönnek a képzeletemben az arcok és tudom, hogy jelen esetben nincs nagy különbség képzelet és valóság között.
Gratulálok!

2011. február 8. | 22:10 | mitcsenkov

Ez tényleg remek darab.
Jó szemű fotósra vall, ha az adott témáról a fénykép még többet is mutat, mintha teljes egészében látnánk mindent...

2010. április 13. | 20:25 | RiZsu.

Nagyon kifejező és erőteljes kép. Jól ábrázolja a keménységet és a hatalmat. Gratulálok a pozíció eltalálásához, a gép tökéletes helyen van, nem túl lent és nem túl fent. Nagyon jó!

luppe válasza:
:-) köszi

2010. február 13. | 14:46 | Jucii

Olvasva pár alattam szóló véleményezőt, én is csak cáfolni tudom őket. Nem a meg nem jelenítés a lényeg, hanem hogy egy témát úgy tudj megmutatni hogy az független maradjon a véleményalkotás a néző feladata. Ha pedig ez ilyen érzelmeket vált ki egyes véleményezőkből akkor gratulálok:)

2010. január 22. | 11:57 | Fáncsi_voltam

Gratulálok!

luppe válasza:
és mégeccer :-)

2010. január 17. | 11:26 | Fáncsi_voltam

Drukkolok a sorozatodnak!

luppe válasza:
köszi :-)

2009. május 10. | 17:14 | paranoé

ezis tetszik

luppe válasza:
:-) örülök :-)

2009. április 20. | 22:11 | banyek2001

Szia,
Megkérdezhetem, milyen lencsével (és rekesszel) készült a kép? Nagyon klassz a kis mélységélesség!

luppe válasza:
persze, nikon70-200 70mm 2.8 rekesz, iso1250 1/250exp
örülök, hogy tetszik

2009. április 11. | 14:59 | kancsal küklopsz

Na most van csak igazán méltó helyén a kép!
Gratulálok az oldal legjobb riportfotójához!
(a többit már leírtam lentebb :D)

Üdvözlettel: egy kancsal küklopsz

luppe válasza:
ja :-) kössz

2009. április 8. | 01:11 | Unicornis

A kép nagyon kifejező mélység-élesség kiválasztása tökéletes, egy kicsit hagytam volna még felül, de így is nagyon hatásos! Gratulálok!

Ennyit a képről.

OFF

A mondanivaló...nem igaz, politika és egyes érdekcsoportok által manipulált hisztériakeltés. A kommandós egyenruhába öltöztetett kutyás rendőrök a bazilika hátuljánál sokkal félelmetesebbek voltak, százszor valósabban mutattak egy bizonyos korszakot...Aki pedig fél a gárdától az megérdemli. Ajánlanám, hogy költözzenek le valami elhagyatott Kelet-magyarországi faluba és ott majd megtanulják mitől/kitől kell félni...!

ON

Szándékosan választottam el a saját véleményem a kép értékelésétől, mert ez nem tartozik ide, mégis úgy éreztem le kell írnom.

luppe válasza:
oké, köszi a véleményt!

adott pontszám: 5
2009. április 5. | 19:02 | poorpeter

a képből és a gépből is gondolom riportfotos vagy.
ez a kép elgondolkodtató, nem a megszokott perspektíva, nagyon tetszik és plussz hangsúlyt ad a képnek hogy benne vannak a kezek, mivel másképp áll a kozepso, illetve a jobb oldali személy "marka".
a középső ember árnya pont a kép közepén van és ösztönösen felfelé ívelne tekintet, de egyszercsak megakad mert nincs tovabb a kép. fantasztikus.

luppe válasza:
köszi, orülök, hogy tetszik

2009. március 25. | 23:19 | FOTO040

Tudtommal nem demonstráltak,hanem megemlékeztek,ráadásul kordonok nélkül tették!

luppe válasza:
kordonok voltak, de az aznap mindenütt volt :-)
nem irtam sehol, hogy demonstráltak.
- demonstratív módon felvonultak.

adott pontszám: 5
2009. március 25. | 08:52 | MazsolA63

Kár a kommentért.., mert én csak a fotóhoz irnék.
Az összefutó vonalak illetve a szinvilág , a surcik tompa fénye... ezek jól állnak együtt.
Tetszik ez a kép.Bevállanám.
Grat!

luppe válasza:
köszi,

2009. március 24. | 10:45 | gyutima

Tájékozatlan vagyok és a kommentekből sem lett tiszta. Valamelyik csoport a képen követett el valamit? Mert akkor nem tudom,hogy értékeltem volna-e,mert nem szeretnék erőszakot támogatni semmilyen formában. Akárhogyis,a kép nagyon erős!

luppe válasza:
természetesen nem,
csak kinek-kinek politikai hovatartozását szimbolizálja, azt hiszem

adott pontszám: 5
2009. március 24. | 10:11 | gyutima

De jó helyről fotóztad! Ez a szerkesztés nagyon ütős lett,a vágással a kezek felett hatalmas erőt sugároz a képed.
A minőségről ekkora iso-n ilyen kevés fényben inkább ne is beszéljünk,ez már pofátlanság :)

luppe válasza:
köszi

2009. március 24. | 08:46 | földönkívüli

Jabocs... nem világmegváltásként gondoltam rá :)

Ráérős időmben törtem a fejem, hogy miért érzem annyira pocséknak a saját képeimet másokéhoz viszonyítva?
Rosszkor vagyok rossz helyen? Vagy tényleg ennyire 0-n állok a látásommal?
És akkor jött az "isteni szikra", hogy el kéne csalni néhány ismeretlen ismerőst (=olyanokat, akiket csak a fórumokról ismerek, IRL nem) egy rövid mászkálásra, végigfotózgatni a sétát, majd megnézni, hogy nekik mi jött össze. Hátha attól okosabb leszek. :)

Fotóklub talán azért nem jó példa, mert ott már ismerik egymást a tagok és valamelyest alkalmazkodnak egymáshoz esetleg...

----

Visszatérva a képeidre: azt irigylem tőled, hogy képes vagy viszonylag elfogulatlanul megmutatni a látottakat.

luppe válasza:
a fotoklubban igazad van, tényleg ismerősök az emberek, és kicsit tudják, hogy mit akar látni a másik
vadidegenként még jobb ötlet, mert ez pont hiányozna belőle.

az elfogulatlanság is szubjektív
van aki igy gondolja, van aki nem..
van aki pont azt mondja, hogy elfogult vagyok
ezt is, ki-ki maga döntse el

2009. március 24. | 06:54 | odvas

Hát valóban szomorú, amit itt látok. Először járva ezen oldalon, pedig SZTÁLIN HALÁLÁNAK ÉVÉBEN SZŰLETTEM. Amikor növögettem a félelem valós volt. A mai félelem hisztérikus és kivülről keltett. Ezekről az emberekről semmit nem tudunk. Ruháktól félünk? Én csak a rossz emberek szemétól, de attól nagyon. Ez a kép, szerintem mint minden kép aktuálpolitikai(is) ,balos, elfogult. Az elfogultság nem lehet esztétikai kategória.

luppe válasza:
ok

2009. március 24. | 06:47 | cupák

Lehetne ennek is a címe: "kötelesség" :)

luppe válasza:
:-) igen :-)

2009. március 24. | 06:45 | földönkívüli

Kedves vitatkozók, kik azon vitáztok, hogy a profi gép hozza-e a sikert avagy sem...
Volt egyszer (kivételesen) egy jó ötletem, amit végül nem sikerült összehozni, hátha nektek sikerülne:

Álljon össze pár, egymást nem vagy alig ismerő ember és tegyenek egy rövid, 1-2 órás sétát valami dögunalmas környéken és fotózza végig a sétát. Aztán hasonlítsátok össze, kinek, mi jött össze a séta alatt! (4-5 főnél többnek nem érdemes és nem árt, ha legalább az egyik olyan, aki valóban nagyon tud)

luppe válasza:
igen, ez nem rossz ötlet,
fotóklubbokban szoktak is ilyet csinálni - félre ne érts nem az ötletedet szeretném elvenni Tőled :-) - az az értelme, hogy ilyenkor az ember pontosan tudja, hogy mit látott a másik és ebből sokat lehet tanulni
azt hiszem még a spektrumon van is egy hasonló műsor

2009. március 24. | 06:30 | földönkívüli

tárgyralan, megtaláltam őket.

luppe válasza:
:-) ok, köszi, hogy nézed

2009. március 24. | 06:24 | földönkívüli

Valakinek írtad, hogy készült még néhány képed ugyanakkor. Ezeket hol lehet megtalálni? Az oldaladon nem sikerült... :(

2009. március 24. | 03:02 | pressphoto.ca

Politikai újságíróként, fotósként minden ilyen jellegű fotóra felfigyelek. Azt hiszem joggal lehet dicsérni a "munkádat". Megfelelő pontra helyezett mélységélességgel, egyszerű, de sokat mondó alkotását sikerült produkálnod! Hibák persze mindig vannak, de sajtófotózás másról szól! :)

luppe válasza:
:-)) köszi,

adott pontszám: 5
2009. március 24. | 00:18 | evelinda11

jó kép nagyon.

jó témát fesztegető, különleges perspektívából kiragadott sokmindent eláruló részlet ez..

igazán grat, van szemed hozzá.
L

luppe válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 22:52 | meroleges

iszonyat - mármint a téma - a bakancsok mellé odaképzelem a dunaparti vascipőket... jó a vágás az ökölbeszorított kezek felett

luppe válasza:
kösz

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 22:08 | aromó

Gratulálok ! Hihetetlen "erő" van ebben a képben . Nagyon szép munka !

luppe válasza:
köszi szépen

2009. március 23. | 20:31 | ctf

Gratulálok a nap képéhez!

luppe válasza:
:-) kösz

2009. március 23. | 20:10 | Radovics János

A riport kategória elviseli, hogy nevesítsük a helyszínt és a témát is. Mégis, tekintettel arra, hogy a mai magyarországi megosztottság súlyos teher, úgy gondolom, hogy -talán- komment nélkül "nemesebb" lenne az üzenet. Nem hiszem, hogy a kép igazi értékét az adná, hogy emberek politikai érzületüktől függően, -esetleg ökölbeszorított kézzel- reagálnak, azaz "ilyenformán étinti meg őket a fotó". Mert a művészet esztétika, melynek etikája is van. Attól még, hogy átütő mondanivalója, üzenetet hordozó értéke van egy képnek, még nem jelenti azt, hogy tiszta célt szolgál. Mert a "tiszta cél" a lélek nemesítése. A művészet célkitűzése a lelki katarzis. ( A leghiresebb riportfotók azért (is)értékesek, mert lélekhez szólnak, és egyetemes értéket képviselnek.) Ezért bármilyen remek meglátással, és tökéletes technikai kivitelezéssel is készült, -ha az emberek alantas érzelmeire hat, és ennek lelki következményei negatívak-, az alkotás nem lehet művészet a szó nemes értelmében, mert nem azt szolgálja, amire hívatott. Azért mertem ezt leírni, mert ezzel szerettem volna kifejezni egyetértésemet Veled, miszerint nem kívánsz képed alatt "politikai konfliktust". Csakhogy az alkotás "képviseli" szerzőjét. Az alkotó nem mondhatja, hogy "ez egy tőlem független produkció, úgy kezeljétek..." Sajnálatomra, a komment ezesetben hozzánőtt a képhez. Ezért szeretném, ha ez a nagyon jó kép nemesebb eszméket képviselne, és a sajnálatos helyi aktualitást egy egyetemes mondanivaló irányába vinné el. Ezért, ha nem haragszol, én a mindenkori ökölbeszorított kezet nézném. Igen sok oka lehet egy uniformisba öltözött embernek arra, hogy ökölbe szorítsa a kezét. Lehet, hogy olyan buzdító beszédet hall, amit "hazafiasnak" mondanak, de nem a haza szeretetére, hanem agresszióra ösztönöz. Az is lehet, hogy olyat hall, ami neveltetésével, lelkiismeretével teljesen ellentétes, de az "uniformis kötelez". Kitűnő a kompozició a színek miatt is. Egészen izgalmas, ahogy a vizes beton szürkés fénye visszaköszön az amúgy különböző öltözetű, "katonák" bakancsain. Érdekes egységgé avatja őket.... Arctalan tömeg. Mondhatnám, azonosítójel nélküliek. Katonaság fegyver nélkül? Még egy szemkiütő gumilövedéket okádó puska sincs? Akkor vajon erejük a puszta létükben van? Vagy nincs is erejük, csak puszta létük? Lám-lám mennyi oka lehet egy ökölbe szorított kéznek....
Gratulálok a kép sikere miatt is, és azért az emberi magatartásért is, amit tanúsítottál a "másképpen gondolkodókkal" szemben.
Tisztelettel R.J.

luppe válasza:
köszönöm :-)
ne haragudj, hogy neked ilyen későn válaszoltam, de talán az egyik legfontosabb véleményt irtad le, és ezért hosszabban szerettem volna válaszolni.
A képaláírást azért nem akartam elhagyni, mert a "klasszikus" riportfotóban benne szerepeltetik a kép alatti vmilyen szöveg. (amit manapság sokszor elhanyagolnak a fotósok, vagy csak összecsapják)
Ebben az esetben igyekeztem egy viszonylag tárgyilagos helyre, időre és a szereplőkre korlátozott képalát irni, melyből egyetlen szó a "demonstratív" lóg ki. És - szerintem - pont ez a szó utal az ökölbe szorított kézre, ettől kapja fel az ember a fejét, figyel oda igazán.
A többieknek is mondva, szerintem a demonstratív nem jelent feltétlenül negatívumot, mindenki értelmezi, ahogy akarja.
A művészet esztétikájával, és etikájával maximálisan egyetértek veled... akkor egyetemes, ha lelki fejlődést vált ki az emberből. Természetesen a fotós nem -, vagy pedig nagyon nehezen kerülheti el saját véleménye átadását - főleg egy ilyen témában, hiszen az egész fotográfia egy szubjektum, mert abban a pillanatban, ahogy elkattan a zár, a fotós szereplőjévé válik az eseménynek.
Éppen ezért nem akartam többet mondani annál, mint amit a nézőnek a kép sugall. Kinek mit.
Függetlenül ettől a képtől, a lelki fejlődés "a művészet nemes értelmében" - véleményem szerint nem csak örömtől, hanem bánattól, vagy negatív hatástól is bekövetkezhet. Gondolj csak egy szomorú filmre, pl: zongoralecke, jim jarmusch összes.
vagy a zongorista, esetleg - és ezt most tényleg teljesen függetlenül mondom ettől a képtől, mielőtt valaki teljesen félreérti - hitler utolsó napjait bemutató játékfilm (címére már nem emlékszem)
szerintem, ha kellő és tudatos művészi színvonalon van kifejezve a negatív mondanivaló, az is építő jellegű lehet.

2009. március 23. | 20:08 | bolondmokus

ízig-vérig hamisítatlan riportfotó. nem értek egyet azokkal az emberekkel, akik ebben is a politikát látnak, ez nem véleménnyilvánítás, hanem egy független "helyzetjelző" riportfotó, ami ráadásul minőségileg és szerkesztés szempontjából is magasra teszi a lécet. akár Demszky-beszéd, akár Gárda-esemény, akár bármi, amíg ilyen magas szinten adod vissza az eseményt, jöhet bármi! ezt a színvonalat jó lenne többször látni az oldalon, csak bíztatni tudlak, és gratulálok!

luppe válasza:
kinek mi... :-)
köszönöm az értékelést

2009. március 23. | 20:07 | Gáboska

Kituno kompozicio, kituno meglatas, kituno kep :)
Nem ragozom tovabb, azmi jo az jo :)

luppe válasza:
köszi :-)

2009. március 23. | 19:25 | fantozzi

Nagyon szomorú hogy már erre az oldalra is befúrta magát a politika, megosztás és félelemkeltés......
Úgy gondolom a fotozz.hu elsődleges feladata az új látásmódok bemutatása, egy konstruktív művészi közösség kialakítása által.
Amúgy ilyen jellegű képek készíthetők lettek volna a Demszkyt védő, háromszoros rendőrkordonről is. Azoknak még fegyvereik is voltak - a hatás fokozása végett. Ott nem fotóztál.
No comment.....

luppe válasza:
de fotoztam, nézd meg az oldalamon.

2009. március 23. | 19:24 | agent2.0

ááj ez nagyon komoly lett..

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 18:52 | szentnagy

Félelmetes hogy ide jutottunk. Nagyon jól megfogtad a lényeget és ez a zöld és fekete színuralom is nagyon passzol a véresfeketén csillogó burkolatról nem is beszélve. Nem kellenek arcok. Beszélnek helyettük a csizmák és az ökölbe szorított kezek. Sajnálom , de nagyon jó kép.

luppe válasza:
köszönöm, :-)

2009. március 23. | 18:26 | bazsitoo2

Szerintem nagyon jó kép!

luppe válasza:
köszi, örülök, hogy igy gondolod

2009. március 23. | 18:22 | becsületes állampolgár

Nagyon, de nagyon jó kép.

djkee-nek meg üzenem, hogyha szerinte csak milliós géppel lehet jót, akkor nagyon el van tévedve. Nem a gép készíti a fotót, hanem a fotós!

luppe válasza:
egyetértek

2009. március 23. | 18:17 | Zsichla Mate

... tudtam... de miért nem lehet magát a fotót értékelni... miért kell...
amikor idekerültem asszem már rég nem töltöttél, s most örülök mégjobban, hogy ujra töltesz.

luppe válasza:
:-) kösz, mindkét kommentet

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 18:15 | Zsichla Mate

Szia!
A kép tartalmától teljesen függetlenül, mert a Gárdával kapcsolatban a vélemények nem ide tartoznak ez egy hatalmas kép.
Öröm látni ilyen erős riportfotót, itt az oldalon ritka, bár, ahogy nézelődök a sajtó bizonyos részeiről is ez elmondható...:-\
Remek szerkesztés, meglátás, sínek, perspektiva stb...
Beszédes a kép, s érzelmeke vált ki, tökmind1 miet, eladható.. ezért sztem sf-re bőven esélyes.
Grat!
M.

2009. március 23. | 17:29 | ningbo

djkee:

Sajnálom, hogy így látod. Ha úgy gondolod, hogy profi géppel csak jó képet lehet készíteni, nagyon tévedsz.

Ettől függetlenül az a véleményem, hogy ebben a méretben és felbontásban vajmi kevés szerepe van a gépnek. Vannak egyszerű gépek, kevesebb szolgáltatással - bizonyos feladatokra alkalmatlanok, de jelen esetben itt sem a fényviszonyok sem a leképezés részletessége nem dominál a kép értelmezését illetően.

A név nem látható értékelés előtt, de így utólag el kell ismernem, hogy számomra sem a név, sem az alkotó egyéb munkái nem ismerősek - távol áll az érdeklődési körömtől - de ez a képe beszél, provokál. Ez a célja és ennek teljességgel megfelel. Az, hogy az alkotó profi-e, az másodlagos - itt a képet véleményezzük. Persze vannak nagyon jó fotósok, akik a stílusvilágról felismerhetőek, de ez nem azt jelenti, hogy minden képük példa értékű.

A magam részéről soha nem törekedtem a csúcskategóriájú technika birtoklására, csak az általam (tudásom és célterületem) kihasználható technológiák elsajátítására és használatára.

Megtekintve képeid, nem tartom kerülendőnek látásmódod, de éppen az a baj, hogy a képeidet véleményezők és ezzel kategorizálók többsége azonos szinten mozog az általad képviselt színvonallal - és valljuk be, hogy van még mit pótolni ezen a területen. Probléma inkább az, hogy aki valóban segítené a fejlődésed, az nem szól hozzá, vagy nem véleményezi tárgyilagosan. A kezdők észrevételei pedig nem biztos hogy minden esetben helyes irányba terelik képalkotási céljaid, sem a témát, sem a kivitelezést illetően. Ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogy a fejlődéshez idő kell, rengeteg kép (és hozzájuk fűzött vélemény) tanulmányozása, valamint legalább annyi fotó feltöltése - leszűrendők a hasznos infók.

Elnézést az off-ért, de talán érdemes volt itt kifejtenem véleményem.

luppe válasza:
no para :-)

2009. március 23. | 16:36 | tracker

Az a baj a fotozz.hu-val hogy forog itt pár kezdő (na ehelyett másik szó volt itt eredetileg) aki ha nem ért valamit akkor rögtön a kifogásokat keresi. Nem mostanában fogsz ilyen képet feltenni, mert ehhez nem elég ottlenni, fotózni, hanem át kell látni az egészen ahhoz hogy a részletekkel tudj sokat mondani és ha ezt észre se veszed (ha észrevennéd nem a d3ra fogod a sikert) akkor még kevesebb esély van arra hogy megvalósítsad. Menj ki egyszer riportfotózni és meglátjuk mivel jössz vissza. De addig nem kellene hülyeségeket beszélni ameddig nem próbáltad.

Amúgy lefogadom hogy talán ha az értékelők 20%-a ismeri luppe nevét mivel már vagy 1,5 éve nem töltött ide. Nem véletlenül jegyeztem meg én sem, akkoriban nem egy képe volt amit bizony nem 5 ponttal díjaztam ma már igencsak átértékelem őket. Talán egyszer te is megteszed... Eszem megáll...

luppe válasza:
egyébként az tényleg tök durva, hogy így emlékeztek a képeimre.. ennyi idő után... ez tökjó.. köszönöm szépen :-)

2009. március 23. | 16:15 | djkee

Ez a baj a fotózz.hu-val. Forog itt egy pár név, akik profi fotósok, milliós gépekkel. És ha a képük ugyan nem is az igazi, a név miatt máris nap képe.
Ha más, egy kezdő, amatőr pl. én tettem volna fel a képet, olyan 3as átlagot kapnék. A képről is valamit: megvan a mondanivalója, de ez nekem nem jött át.

luppe válasza:
a név nem látszik a pontozásnál.. sajnálom, hogy nem tetszik a kép

2009. március 23. | 15:29 | BaloghZoltan

Erős kép,grat

luppe válasza:
kösz

2009. március 23. | 15:27 | lionsleeps

tömény agresszió? rejtett düh? mivan?
nem tőlük kell félni! ezt nem érti meg senki. ha este mész haza, nem ők fognak ökölbeszorított kézzel várni az utcán! kapjatok már észbe, nyissátok ki a szemeteket!
egyébként nekem ez az ökölbeszorított kéz pont nem azt juttatta eszembe hogy hú de egy agresszív balhét kereső állatok ezek, hanem azt amit én is érzek, hogy nem tudsz mit csinálni, csak ökölbeszorítod a kezedet, és lenyeled a dühödet, mert a legtöbb ember csak ül, siránkozik, és várja hogy jobb legyen! egy fecske nem csinál nyarat. ha nem fogunk össze, és lehurrogunk minden kezdeményezést anélkül hogy utánanéznénk hogy miről is van szó valójában, nem fogunk semmit sem haladni. amíg az emberek azt hiszik el amit a média eléjükhány, addig itt nincs miről beszélni.

luppe válasza:
ok.. nem értünk egyet, de ok...
örülök, hogy neked is jelent valamit a kéz, és nem azt, amit másoknak

2009. március 23. | 14:39 | fulig jimmy

+++
komp. tónusok, fények, tartalom...grat.

2009. március 23. | 14:39 | fulig jimmy

+++
komp. tónusok, fények, tartalom...grat.

luppe válasza:
:-) kösz

2009. március 23. | 14:24 | popcornplayah

nagyon eros. sajtofoton siman dijat vinne. grat.

luppe válasza:
kösz

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 14:20 | fenrir

Nagyon érzékletes, remekül elkapott esemény.
Kifejezetten tetszik, hogy nincsenek arcok a képen, csak bakancsok, jól visszaadja az arctalan birkatömeget, az egyéniség teljes hiányát. És ezzel együtt összességében baljóslatú.
Legalábbis szerintem.
Talán picit kisebb DOFal dolgoztam volna, a jobb hatás érdekében, de így is remek a kép.

luppe válasza:
lehet, majd kirpóbálom, köszi

adott pontszám: 4,8
2009. március 23. | 14:13 | xion

Félelmetes a kép..nagyon jó helyről közelítetted meg a témát. Annyit módosítanék rajta hogy a központi figura kezét nem csuklóból csonkoltam volna :) hanem picit feljebb vittem volna a vágást.

luppe válasza:
igen, többen irták, ilyen lett :-))

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 13:56 | morris

erőteljes kép, sokkal beszédesebb, mintha az arcokat mutatnád. szuper nézőpontot találtál, és a végeredmény is nagyon jó lett. gratula, igazi riportfotó a jobbik fajtából- kis szójáték, bocs...

luppe válasza:
:-)) ez jó, jobbik fajta, hehe :-) kösz

2009. március 23. | 13:51 | Rob-100

az a baj, hogy ha felteszel egy ilyen jellegű képet, azzal már véleményt fejezel ki (függetlenül attól persze, hogy nem tudni melyik oldalon állsz), ezért egy kicsit erőtlennek érzem az elhatárolódást szinte mindegyik válaszodban

szóval, nem kell kínosan elhatárolódni, a fotós objektivitása nem ezt jelenti szerintem

a kép meg nem mellesleg kitűnő

luppe válasza:
persze, teljesen igazad van.. csak a véresszájú köpködést szeretném elkerülni, természetesen a véleményemet tökéletesen kifejezi a kép :-)
és kösz

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 13:41 | tracker

Eszméletlenül erős a mondanivalója, retenetesen nyomasztó és biztos hogy sokak számára fájó emékeket felszakító kép (ami persze ez esetben nem a fotós, sokkal inkább a helyzet hibája). Felesleges lenne elkezdeni mondani hogy mire utal és milyen hangulati el a kép sempontjából a ruházat, az ökölbe szorított kéz, a bakancsok sokasága vagy a vizes beton. Ugyanakkor önmagában igencsak manipulatívnak és egyoldalúnak is tartom a képet. Persze a fotóriporter dolga nem csupán a szimpla dokumentáció, igen is meg kell látni azokat a dolgokat amiket bizony a másik fél leplezett, de egyértelmű üzenetnek szán, és te ezt maximálisan megtetted. Az biztos hogy egy ellenponttal hitelesebb lenne, de nem nagyon tudnék elképzelni olyan képet ami megrázóbban tudná bemutatni a különböző gárdákba és seregekbe tömörülés veszélyeit és történelmi párhuzamait. Pont ezért nálam ez a hónap képe. Őszintén gratulálok!

luppe válasza:
kösz. tényleg :-)

2009. március 23. | 13:32 | Nagy Mihály

:) Így már rendben van. Én sem akarok vitát..én is úgy vettem észre, hogy nem egy a véleményünk..már amikor kicsiben megláttam a képet akkor is tudtam.. De sebaj. Változnak az emberek és vélemények is. Egyszer változhat a te véleményed is. Minden jót! Szép fényeket! És ami a legfontosabb: Szebb Jövőt! :)

luppe válasza:
vagy a tied.. :)

2009. március 23. | 13:10 | Nagy Mihály

Gratulálok! De nem a képhez, hanem a tájékozatlanságodhoz vagy pedig a tudatos félrevezetésedhez, megtévesztésedhez. Több dolog hibádzik a képen és a képpel kapcsolatban. 1. A kép nagy részén nem a Gárdisták lábait és bakancsait láthatjuk, hanem a Nemzeti Őrsereg tagjaiét. 2. 15-én a Jobbik nem tüntetett sehol sem tudtommal. A Deák téren viszont 2 rendezvénye is volt. Elsőként egy március 15-ei megemlékezés, majd országos kampánynyitó nagygyűlés. Tudtommal ez egyik sem tüntetés... 3. A Gárda nem vonult fel sem demonstratív, sem más módon. Ők is részt vehettek a megemlékezésen, nagy számban meg is jelentek. Attól, hogy rendezett sorokban (ami egy Gárdánál kötelező!) néznek végig egy megemlékezést vagy bármi mást az még nem demonstratív! Tehát ha kérhetem megjegyzés résznél általad leírtakat javítsd ki a valós dolgokra, mert ez így nagyon félre informáló.. Köszönöm!
A kép egyébként tetszik, mert remekül mutatja azt az erőt ami a Magyar emberekben lakozik.
Üdv!

luppe válasza:
:-)
javítottam a félreérthető részeket, a címét nem változtatom meg, de mostantól kisbetűvel írva, hogy ne legyen tulajdonnév.
remélem így ok.
a demonstratív résszel nem értek egyet. ezért az marad.
számítottam ilyen típusú véleményekre is, mint a tied,
gyorsan - mielőtt még komolyabb vita keletkezne ebből - nem kívánok véleményt nyilvánítani a képemmel, függetlenül attól, hogy valószínűleg nem ugyanúgy gondolkodunk,
és erre felhívom a kommentelőket is, hogy nem szeretnék egy nacionalista vitát a kép alatt.
Ez egy fotó, mindenki azt lát bele amit akar, ez vonatkozik mindkét oldalra, és legyünk szívesek tisztelni egymást és tiszteletben tartani a másik véleményét!
köszi

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 12:32 | aetrigan

Szia
Nagyon tetszik a kép kontrasztossága, és a bakancsok csillogásának élethű visszaadása. Jó szemed volt hozzá. Kicsit olyan a kép mintha szimmetrikus akarna lenni de mégsem az...vagy csak nekem tűnik így?
Az aszfalt textúrája is nagyon tetszik, gratulálok

Ja és tűéles:)

luppe válasza:
ja, télleg nem, mert máshol álltak, marmint nem szimmetrikus, de ez van.. ilyen volt, :-)

2009. március 23. | 12:10 | kanpulyka

Nagyon jó felvétel, öklök, bakancsok, egyenruha, tökéletesen vágva, remek színek-tónusok. Telitalálat, hogy nincsnek arcok, hiszen a pattanásos kamaszok, tömöttbajszú bácsik és korosabb munkásaszonyok nem lennének eléggé félelmet keltőek.
Népszabi, HVG, 168 óra összecsinálná magát a gyönyörtől ha ilyen remek fenyegető, ijesztő, stb. képet hozhatna le... :)))) Már látom is magam előtt néhány közszereplő riadt tekintetét, panaszosan sopánkodó, aggódó hangját...

luppe válasza:
kösz

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 11:55 | ningbo

Jó a DOF használata, szükséges a kezek képbe komponálása. Az ökölbe szorított kéz viszi a képet.

Grat

luppe válasza:
köszi, nekem is nagyon tetszik az ököl

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 11:47 | Új tom00

kitűnő, precíz, pontos, tömény mondanivalóval tűzdelt, elgondolkodtató, és egyben ijesztő kép. Ez egy tökéletes riport fotó. technikai része:(szerkesztés, színek, élesség és egyéb közhelyek) természetesen tökéletesek.

Gratulálok.

luppe válasza:
kösssssz :-)!

2009. március 23. | 11:27 | efi

rég láttalak. :)

luppe válasza:
kösz, én is,

2009. március 23. | 11:27 | efi

nagyon jó kép.
öklök, egyenruhák, mindent kifejeznek. mindenki azt látja benne, amit akar, nyilast és rendet.

sőt, ha nagyon akarjuk a liberalizmus diadalát is, hogy megjelenhetnek.

luppe válasza:
igen, végül is innen is megközelíthetjük

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 10:54 | vargacsaba

Jó kis kép, nagyon el van találva a mélységélesség, és ez az esős, borús hangulat is passzol a témához.
Én a kép jobb felét elhagynám, a nyitott kezek lazítják a bakancsokból és a középen álló figura ökölbe szorított kezéből jövő szigorú hangulatot.
Üdv!

luppe válasza:
köszi

2009. március 23. | 10:34 | kulcsarati

ctf-nek:
Tkp mindegy is... :-)
Üdv QQ

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 10:34 | Nanuq

Akár egy történelmi film képkockája is lehetne a fotó. Az ökölbe szorított kéz emeli ki igazán, nagyon nagy szimbolikája van és a mai politikai körülmények keretébe helyezi a képet.

luppe válasza:
köszi

2009. március 23. | 10:31 | ctf

Most döntsétek már el hogy gyomorforgató fasiszta restaurátorok, vagy szánalmas galeri :D

luppe válasza:
kösz, én direkt nem akarok véleményt mondani, mondjatok Ti, meg a kép!

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 10:30 | ctf

Hatásos kép. Olyasminek mutatja a gárdát amilyennek láttatni akarják és látszani akar, közben meg... na mindegy. Sajtófotón imádni fogják, amennyiben minden évben kell egy illusztráció arról hogy itt bizony tombol a nyilaskeresztes fasiszta rasszista kirekesztő szélsőjobboldal, amitől csak az állandó nyertes Népszabadság publicistáinak iránymutatása jelent kiutat.

luppe válasza:
kösz

2009. március 23. | 10:17 | slapaj3

Nagyon tetszik,ahogy a homályos részek rávezeti a szemet az ökölre.Remek szerkesztés.
Örülök,hogy újra töltesz fel képeket.

luppe válasza:
:-) köszi
megint erre jártam, megnéztem a régieket, gondoltam felrakok kettőt

2009. március 23. | 10:17 | slapaj3

Nagyon tetszik,ahogy a homályos részek rávezeti a szemet az ökölre.Remek szerkesztés.
Örülök,hogy újra töltesz fel képeket.

luppe válasza:
:-) köszi
megint erre jártam, megnéztem a régieket, gondoltam felrakok kettőt\"

2009. március 23. | 10:10 | slacus

á heló:)
rég láttalak erre
kifejező riportkép....van egyfajta II. vháborús katonás beütése ebből kifolyólag ilyesztő is lehet:)

luppe válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 09:55 | andrasmihaly

hello!
nagyon eros, kep, fokent a kozepso alak mindket kezet megfigyeljuk, jo a kozepreszerkesztes mar csak azert is mert mindket oldalon mas alakok alnak tole jobbra es balra...
a doffal tererzetet adsz a kepnek,
a bal oldali alak kezfejen gondolkodtam es a kozepsoen jobb lenne-e ha tob latszana a kezfejekbol, de igy is nagyon utos, egyszeru de annal agondolkodtatobb kep.
Gratulalok
Mihaly

luppe válasza:
köszi

2009. március 23. | 09:49 | rosenrot

Sokat mondó kép. Az ökölbe szorított jobb kéz még rátesz egy lapáttal a hangulatára.

luppe válasza:
köszi

2009. március 23. | 09:48 | kulcsarati

Az öklöket jobban belekomponáltam volna, hogy látszódjék, hogy ez a szánalmas galeri az erőszak nyelvét beszéli...Utánam a vízözön :-)
Mint fotó egyébként jó és kifejező...
Üdv QQ

luppe válasza:
arra gondoltam, hogy már a színeivel is elég kifejezőek az öklök,
köszi, amugy

adott pontszám: 5
2009. március 23. | 09:36 | moTmeN

Nagyon jol tetted, hogy az okloket is belekomponaltad a kepbe... Gyomorforgato, fasiszta restauracio egyenlore rejtett aggressziojanak duhe feszul a kepen.
Nem az egyszeru 'ott voltam, ez tortent' tipusu riportkep. Nekem nagyon tetszik (nem az, amit latunk).

luppe válasza:
köszönöm :-)
véleményt nem mondok :-) mond helyettem a kép!