BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
5
KATEGÓRIA: csendélet
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2004. március 2. 14:35
Műszakváltás

 

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
A cím frappáns, a szerző sok nagyszerű képpel rendelkezik. Igazából már csak egy mesterre lenne szüksége, aki az utolsó simításokban segítségére lenne. At itt látható képen egy varázslatos naplementét láthatunk. Érintetlen táj, ember által épített műtárggyal. Ez zavar. Azaz inkább a lámpatest elhelyezkedése. Mintha az erdő része lenne, ráadásul az aranymetszés szabályai szerint a lámpatestet helyezte a kép legfontosabb pontjaiba. Így aztán a lenyugvó napnak szerzőnk nem talált jobb helyet, mint a kép középvonala. A városi tér és az idill nehezen fér össze. Eszembe jutott a "fiatalfotóművészek" egyik vamdizájnbeli mottója: "A legtöbb itt kiállító alkotó a városi térre koncentrál és elkerüli a vidék ábrázolását, melynek bemutatását a XX. szd. politikailag fűtött művészeti doktrinái aránytalanul felnagyítottak és hiteltelenítettek." Klassz, ugye?!
Értékelte: Máthé András
Fotóművész, a debreceni Tanítóképző Főiskola, illetve a fotós szakiskola tanára és a Digitális és filmes fotótanfolyam oktatója. www.digitalisfototanfolyam.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2014. július 12. | 11:21 | Cintya

Nagyon gyönyörű kép! Abszolút hangulatos és minden amit egy hasonló fotó rejthet az benne van.
Ilyen képek láttán mindig rájövök, hogy még kell fejlődnöm sokat, tehát... Gratulálok! :)

2013. április 1. | 12:10 | Hemcsi

Nagyon hangulatos fotó: érintetlen szűz hó, a csend, a nyugalom, béke...

2012. február 18. | 14:42 | Tegeri

Gratulálok! Hirtelen nem tudom értelmezni a kép címét, de nem is fontos ez, úgy vélem. Magával ragadt a szépsége, tisztasága... Az ilyen képekhez általában felesleges bármit is hozzátenni, így én sem ragozom túl a dolgot!
Csupán javasolom, (ha még nem tetted volna), hogy mindenképp nevezz vele versenyen, mert még talán okozhat meglepetéseket számodra a munkád...! :)
Sajnos téged sem tudlak pontozni öt ponttal... :(

2012. január 14. | 22:21 | Tilosparty

Nagyon tetszik. A naplemente pedig csodás

2011. november 7. | 19:36 | zselykobain

Gyönyörűek a színek, az érintetlen hóra vetett árnyékok, és hogy a lámpa helyett a felkelő napra koncentráltál. Gratulálok, hasonló fényeket!

2011. augusztus 26. | 12:43 | alaplap

Nagyon nyugodt hangulatú kép, nagyon szép! Gratulálok hozzá, további szép képeket!

2011. április 11. | 16:06 | Hubert

Számomra nagyon megnyugtató, nekem nagyon tetszik. :)

2011. március 26. | 14:43 | pinternoemi12

gyönyörű.jó a címe szépek a fények,a színek jól mutat az a lámpa benne.tetszik hogy a hóra a fák árnyéka rá vetődik :) gyönyörű

2011. február 28. | 21:56 | kriisz

Nagyon tetszik. A naplemente csodás megközelítése látható a képnél. Gratulálok, a fények, az árnyékok tökéletesek.

2011. január 22. | 16:25 | senormavi12

Látszik rajta a tudatosság. Gratulálok.

2010. december 21. | 22:01 | T3v3

Félelmetes hogy mennyire árad a nyugodtság ebből a képből. Szép munka !

2010. december 11. | 13:48 | nepster9700

Nekem rendkívül tetszik. A hó csillogása, a két fatörzs között megbúvó nap és az a gyönyörű villanyoszlop csodás képet alkot.

2010. szeptember 1. | 14:31 | bloodandink

Cím remek,kép csodás....ENNYI!

2010. augusztus 15. | 22:40 | swaresz

Csodaszép kép lett. Éles, jó a téma, a cím is tetszik. Pont jókor kaptad el. Gyönyörű ez az érintetlen hó. Hajnalban és naplementekor a legjobb fotózni. Itt egy remek példa. Gratulálok.

2010. május 4. | 22:42 | Myrage

Gyönyörű.

2009. november 6. | 20:32 | distalis

Egyszerűen tökéletes! Gyönyörű színek, nagyszerű komponálás! Gratulálok

2009. november 5. | 18:21 | roka25

Ilyennek kell lennie!
Nagyon jóó

2009. október 16. | 14:52 | Duckboy

Egyszerűen, csodálatos kép! Nemhiába mondják azt, hogy "a lenyugvó napnak is van ereje". Különösen tetszik, hogy az árnyékok nem keresztezik egymást. Én is élek halok a naplementékért. Van neki egy különös varázsa. Csak így tovább! :)

2009. szeptember 18. | 22:17 | Potzok

Tettszik, ahogy az árnyékok felszeldelik a havat...hideg-meleg-hide.... A címadáshoz meg csak annyi, hogy grat! :)

2009. augusztus 24. | 21:42 | fehér elefánt

"A legtöbb itt kiállító alkotó a városi térre koncentrál és elkerüli a vidék ábrázolását, melynek bemutatását a XX. szd. politikailag fűtött művészeti doktrinái aránytalanul felnagyítottak és hiteltelenítettek."

Ahogy a vamdizájnos fiatal fotóművészek mondanák: OMG!

2009. augusztus 24. | 15:13 | ancsa.0727

hehe. a címe megfogott. első ránézésre andersen meséi jutottak eszembe, másodjára viszont már a kisherceg lámpagyújtogatója :D
ötletes és van (legalábbis nekem) egy meseszerű hangulata.
és nem tudom, de nekem még így is a naplemente a főtéma. :)

2009. augusztus 3. | 22:44 | Drakeb

Gyönyörű kép.

2009. július 30. | 13:19 | Sanyi101

Jó lett nagyon!

2009. június 1. | 08:08 | AirLive

Grat!

2009. április 5. | 09:31 | DaGgEsZ

Nagyon szép munka! :)

2009. március 14. | 09:52 | nivolino

Ez a hangulat bámulatos!

seerdani válasza:
köszi :)

2009. február 17. | 15:01 | wirag~

ez gyönyörű lett ( :

seerdani válasza:
köszönöm

2008. december 27. | 23:32 | bukierik

Szép kép!És az kivétalasen tetszik hogy nagyon visszintes a hó:D:D:Dügyi vagy:D

seerdani válasza:
köszi

2008. november 12. | 15:06 | juand

igencsak tetszenek a havas képek és a naplementés képek külön-külön, de így 1be ... a hideg és meleg érzés 1x önt el!

seerdani válasza:
köszönöm :)

2008. szeptember 21. | 18:59 | PTibo

Hideg fény.

seerdani válasza:
jó címötlet, köszönöm :)

2008. június 29. | 21:43 | Hrankai

Nagyon meghitt ez a kép valóban bámulatos

seerdani válasza:
köszi!

2008. június 21. | 13:41 | gobi73

Nagyon hatásos színek-naplemente. Jól exponált. Érdekesek a fák árnyai.

seerdani válasza:
köszönöm :)

2008. február 11. | 16:44 | Anneeyy

Huuuhh..azt a mindenit :D:D Ez elkapraztoan gyonyoru.... :D S teljes mertekben elvarazsol engem..az a kis sargaa gomb (nap) a fak kozt...S mintha szorolencse lenne,amely szetarasztja a sugarait...s nagyon vaganyul jott ki a fak arnyekai...Es ha jol megszemlelem...elotterben vannak a nagy kimagaslo fak...s utaana csokken a kisebb fak fele...En bizonyara mondom neked,hogy meghatoan sikerult...gRATULalok....ne hagydd abbbaaaaaaaaa.....keszitss meeg tobb kepet...hisz a kevesbol sosem eleg :D

seerdani válasza:
köszönöm szavaid, mosolyra fakasztott :)

2008. január 27. | 08:49 | mokka24

Nagyon szépen megkomponált kép. Én is nagyon szeretem fotózni a napot és itt különösen "kedvesre" sikerült hisz a nagy "ellenséggel" a hóval került egy képre. A címe is nagyon klassz.
Gratula..

seerdani válasza:
köszönöm!

2007. december 23. | 17:59 | icerock

Azta. Ez a kép, ámulatba ejt. Tele van ellentéttel. A nap melege és a hó hidege, valamint a természetes fény és mesterséges fény egyszerre jelenik meg a képen. A sejtelmet pedig a két fa között megjelenő nap szolgáltatja. Gratulálok.

seerdani válasza:
köszönöm szépen véleményed :)

2007. november 8. | 22:13 | 1541226

A cím találó, a felvétel remek. Gratulálok!

seerdani válasza:
köszönöm

2007. október 15. | 17:46 | srs

szia,

nagyon jól szerkeztett kép, nekem kifejezetten tetszik a lámpával, és gyönyörűek a színek. csak gratulálni tudok.

seerdani válasza:
köszönöm :)

2007. szeptember 8. | 07:50 | maar-koo

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz! Külön tetszik a címválasztás, és a képbe szerkesztett lámpaoszlop! Gratulálok!

seerdani válasza:
köszönöm

2007. augusztus 22. | 18:48 | norbyka

Szep munka,gratula.

seerdani válasza:
köszi

2007. augusztus 20. | 16:42 | z.bekefy

gyonyoru a kep es kifogastalan,csak amulok es bamulok....szep munka

seerdani válasza:
köszönöm szépen

2007. augusztus 11. | 19:52 | Netkakukk

Nagyon jó!!Eszméletlenül gyönyörű kép!!!!

seerdani válasza:
köszönöm

2007. július 24. | 23:09 | HCsillag

Eszméletlen! Egyszer majd nekem is összejön. ;)

seerdani válasza:
hajrá :)

thx

2007. április 27. | 15:11 | Etienne

Jó lehet olyan fotókkal rendelkezni, amelyekre még 3 év után is jön csodáló értékelés :) egyik kedvencem tőled.

Eti

seerdani válasza:
*

2007. április 24. | 14:00 | MaliBoa

Mindig szerettem a naplementéket. Elfogult vagyok :)

seerdani válasza:
köszi :)

2007. január 21. | 00:42 | Liwy

romantikus(L),nekem bejön.Bárcsak énis ilyen jót tudnék fotózni=)

seerdani válasza:
köszönöm :)

2007. január 16. | 21:52 | Rob

Altalaban nem szeretem a cimeket, sokat nagyon mesterkeltnek, eroltetettnek es olyan "muszalyvalamitirni-nek" erzek. Ez a teljes kivetel, humoros es csak ugy "passzol". Szep foto, gratula!

seerdani válasza:
köszi!

2006. december 7. | 10:13 | Liza

Nagyon tetszik, főleg a hangulat amit elkaptál. Meg a ropogó hó!

seerdani válasza:
köszönöm :)

2006. október 29. | 21:10 | dwdtms

Nagyon tetszik a kép egy dolog van ami zavarja a szemem az a lámpa, mert szerintem sokkkaljobb lett volna ha a lámpa nem töri meg a természetességet.

seerdani válasza:
címet olvastad? :)

köszi

2006. október 14. | 22:12 | xgyu

nagyon király a kép!!! hát igen a nap kiégésével ne foglalkozz mert, ha az lett volna a fő szempont hogy ne égjen ki akkor tuti hogy a táj ne msikerült volna igy ahogy ( persze +irányba)
üdv és gratula

seerdani válasza:
köszönöm

2006. augusztus 29. | 14:25 | zsófi8

hát azt hiszem az ilyen képek erősítenek meg abban, hogy imádom a telet. A nap beégése csöpet se zavarjon, mert az egész egy álom:)
Kiráz a hideg, de a jó értelembe,
gratulálok

seerdani válasza:
köszönöm :)

2006. augusztus 11. | 12:34 | akossss

Olvastam valakitől, hogy tucatfotó. Hát lehet, hogy sok kép készül ebben a témában, viszont tetszik, hogy belekerült a lámpa, ezzel kicsit többet mond, mint a hasonló ilyen képek. Enélkül talán tényleg egy tökéletes, szép naplementés kép lenne, viszont így találkozik a tájkép a technikai dolgokkal, és nagyon összeillik, tetszik!

seerdani válasza:
köszönöm!

2006. augusztus 7. | 12:06 | elpy76

Nagyon tiszta, kifogástalan kompozíció, még külön élmény a rendkívül találó cím, ahhoz külön gratulálok. Csak így tovább!

seerdani válasza:
köszönöm!

2006. június 4. | 14:13 | ttm

Amikor megláttam ezt a képet, megéreztem a hó illatát, és hallom a ropogását. Már kicsit fázok is, bár ez lehet, hogy a hideg nyárkezdet miatt is van:-)
Gratulálok a képhez

További szép képeket!

seerdani válasza:
köszönöm!

ez a nyár állítólag már csak ilyen lesz :)

2006. május 31. | 16:56 | frenkee

Nagyon jó ötlet....profi kivitelezés!
Gratulálok hozzá!
Üdv,
Árpi

seerdani válasza:
köszönöm!

2006. május 21. | 15:13 | Goodbird

Egész egszerüen szép!!!!

seerdani válasza:
köszi :)

2006. május 9. | 13:11 | kiss zoltán

franko gyönyörü fények és árnyak

seerdani válasza:
köszi itt is :)

2006. május 2. | 11:57 | c-ron

Sajna a kép címét nem nagyon tudom mire vélni, de amúgy tetszik (érteni :) ). Egy igazán jól megkomponált kép.

seerdani válasza:
nap lemegy, világítást felkapcsolják, műszakváltás, érted ;)

köszi!

2006. április 18. | 21:36 | igyekszem

nagyon szép naplemente, ötletes, hogy két fa közé beszoritottad a nap-nak nevezett égitestet...klassz

seerdani válasza:
köszi

2006. február 18. | 23:35 | FuNS0f7

Remek felvétel! Gyönyörűek a fények. A havon a fák árnyékának, illetve a fényeknek játéka telitalálat. Ügyes a szerkesztés (is), gratulálok!

seerdani válasza:
köszönöm :)

2006. február 18. | 20:30 | vamplady

Tetszenek a színei!!! Jó, hogy ott van az a lámpa és nem csak a fák. Érdekesebbé, izgalmasabbá teszi a képet. De a fehér keret nem kéne.

seerdani válasza:
oké, köszi!

2005. december 28. | 11:00 | Woody86

Csodálatos a kép! A hideg téli táj és a Nap fényjátéka harmóniát sugároz! Gratulálok hozzá

seerdani válasza:
köszi

2005. december 23. | 01:30 | Tolnay

Ezt a képedet még nem láttam? NA mindegy nagyon jó kis kép az biztos, és neked is Kellemes és boldog Ünnepeket kívánok.

seerdani válasza:
Neked is, és jó fényeket!

2005. december 22. | 14:56 | Vic777

Nagyon szép színek, és csodás hangulat

seerdani válasza:
köszi, hogy megnézted e régi képemet!

2005. november 22. | 13:28 | KulyFece

Nem szoktam a legjobb képek kategoriát böngészni, de ma gondoltam munkába menet belekukkantok...

Tudom, hogy unod már, hogy mindenki tiszteleg, dícsérget, ezért én nem is akarok mást tudatni veled, hogy nagyon meggyőző és megnyerő a képed.. Csak gratulálni szeretnék.

seerdani válasza:
dehogy unom, inkább nagyon is köszönöm, hogy régi képeimet értékeled!

Üdv, és jó fényeket!

2005. november 12. | 15:36 | TsuTsu80

Jo beállitás, hangulatos, jo szinek. Jo gép

seerdani válasza:
jó gép????
azért ez tulzás :)

köszi!

2005. november 6. | 18:01 | zille

Nagyon szép jóhangulatú kép. Nem találok rajta hibát egyszerűen jó nézni.
Gratulálok.

seerdani válasza:
köszönöm!

2005. október 3. | 10:46 | bachmann

Fantasztikus kép, tökéletes kivitelezés, ötletes cím, mint azt már nagyon sokan leírták. Tanítani való...

seerdani válasza:
KÖszönöm!

2005. július 21. | 13:27 | calcio

Gyönyörű fotó!!!Annyira magávalragadó a hangulata.Még így a nyár közepén is érzem a friss, téli, hideg levegő illatát!
(bár már nem lehet pontozni, de a pontszám: 5)

seerdani válasza:
Köszönöm!

2005. június 8. | 10:00 | Erdélyi Miklós

Egy igazi kép értelme az élmény az érzés visszaadása. Szerintem sikerült egy fantasztikus téli reggel hangulatát a gépemre csalni. Ami a lámpaoszlopot illeti nem kell pislákolni. Bár én kihagytam volna a képből. Köszönöm a tiszta téli levegő illatát. Gratulálok!

seerdani válasza:
Én köszi!

2005. május 25. | 17:20 | nyuszogi

Gyönyörűséges! Példaképeim lettetek.. :)

A lámpa viszont tényleg pislákolhatna, igaza van az előttem szólónak :)

seerdani válasza:
igen,, amjd legközelebb felmászok rajta, és begyújtom
köszi!

2005. április 30. | 09:47 | Kentaur70

Full kép.
Gratula.

seerdani válasza:
köszi

2005. április 26. | 19:11 | Ai1

jól komponált képhez jó a cím !
kár , hgy még egy kicsit nem pislákol a lámpa is ...

seerdani válasza:
Köszi

2005. április 2. | 15:00 | equinoxe99

Nekem is tetszik a kép! Bár talán a lámpaoszlom már kicsit tényleg sok.:) Én is szeretek a fényviszonyokkal játszani, jól sikerült!

seerdani válasza:
Köszi!

2005. március 13. | 12:48 | petboy

Tetszik a foto, én magam is nagyon kedvelem a hasonlo fényviszonyú tájakat fotozni, azonban nekem picit zavaroan hat a lámpaoszlop ezen a képen. Lehet direkt ez volt a célod a kép megkomponálásakor, ezt nem tudom. Ezen apro hibatol eltekintve a kép klassz.

seerdani válasza:
Hm, címet érted?

Köszi

2005. február 23. | 11:12 | Geri76

Hali!
nagyon szép kép. a kompozíció is bejön :))

seerdani válasza:
Köszi!

2005. február 3. | 00:13 | Ada1111

Olyan hosszú az elismerő vélemények sora, hogy ez enyém már-már felesleges ,de mégis leírom: a kép lenyűgöző, a cím mesteri.

seerdani válasza:
Köszönöm!


Csak azt mondmeg nekem, hogy találtál rá erre az ősrégi fotómra?

2005. február 1. | 14:40 | illyesa

nagyon szép kis naplemente
egyetlen dolog zavar az a rohadt fa a bal oldalon ami épp most dől ki a képből :(
ettől függetlenül szép fotó, tényleg falra való kinagyítva

seerdani válasza:
Köszönöm!

2005. január 31. | 21:26 | Kiefer

Szépen elkapott pillanat, csak gratulálni tudok.

seerdani válasza:
Köszönöm szépen!

2004. december 4. | 19:49 | Thisisjimy

csodállaot , nincs mit hozzáfűzni, gratulálok

seerdani válasza:
Köszi

2004. november 21. | 17:06 | Mibara

Szia! Gyönyörű ez a kép, gratulálok hozzá. A címe nagyon találó! :)

seerdani válasza:
köszönöm szépen!

2004. november 11. | 09:52 | viki73

Ez valami fantsztikus fotó! Tudom, lehet, hogy már unalmas, hogy itt mindneki csak dícsér, de úgy érzem, hozzá kell szolnom nekem is a témához. Annyira jó hangulatot árszt, azon kivül, hogy gyönyörűek a színek, egy nagyon jol komponált, egyedi kép. Elég közkedvelt téma a naplemente, ill. a napfelkelte, és mindenki más és más képpen, megvilágításbvan próbálja ábrázolni. Neked ez valami fantasztikusan sikerült, nem megszokott módon, romantikus beütéssel és egyedileg szerkesztett formában. Na, elmondtam én is......Gratulálok!!!!

seerdani válasza:
Dehogy unalmas, megtisztelő!
Köszi :)

2004. október 11. | 11:04 | gma

Ez valami gyönyörű!

seerdani válasza:
thx

2004. október 2. | 01:43 | mr.hackworth

Nagyon szépek a színek, de szerintem erre nem kell írni, nézni kell.

seerdani válasza:
köszi

2004. szeptember 13. | 16:04 | tethys

Azt hiszem ez az egyik legjobb tájfotó, amit valaha is láttam.:) Bár én a Napot kicsit fentebb tettem volna, hogy hosszabban látszanak az árnyékok, de ez igazából csak telhetetlenség a részemről.:)

seerdani válasza:
Köszi, igazán megtisztelő!

2004. augusztus 19. | 18:09 | .xYz.

Heh... tetszik ez a nev.Eloszor nem tudtam mire gondolsz,de aztan rajottem,miutan meglattam a kepet. Nagyon szep szinek es nekem ami a legjobban tetszik,h pont a 2 fa kozott van a nap,Ja es a fak arnyekai is jol kijottek.Kar,h nem az en kepem:)).Udv

seerdani válasza:
köszi : )

2004. augusztus 16. | 21:34 | bogyo112

Nagyon jól választottad ki a helyszínt, és az időpontot is. Szép a kép tagolása is, a havas rész egyharmados részaránya tökéletes, precíz.
Jók a fények és az árnyékok is. Szóval tökéletes. :)

seerdani válasza:
Köszönöm

2004. július 25. | 14:25 | newcova

Hihetetlenül ügyes kép. Remélni tudom, hogy én is tudok majd hasonlót készíteni a télen :)

seerdani válasza:
köszi, és sok sikert!

2004. július 20. | 14:20 | Ryan

Nagyon jól elcsípted a helyet és a pillanatot is, gratulálok!

seerdani válasza:
köszi

2004. július 9. | 12:36 | Ltd

Ez az a fotó amit A3-ra nagyítva néznék legszívesebben... akkor lenne csak szebb...

seerdani válasza:
eladó : )))

Köszi

2004. június 25. | 12:32 | kata.vajda

Gyönyörű felvétel..szohoz se jutok..inkább elmentem magamnak

seerdani válasza:
köszi

2004. június 11. | 02:38 | KunyA

Igazi művészi fotó. Nem elég az élesség és a gyönyörű kompozíció, ez a kép irodalmivá vált.
Valahol a ket fa kozott, jambusok es spondeusok uszkalnak :)
//KunyA

seerdani válasza:
Köszi : )

2004. június 6. | 10:14 | canonian

Ez annyira szép, hogy már szinte túlzás. A lámpa fénye már kialudt, helyette feljön a nap.

seerdani válasza:
Köszi : )

2004. június 3. | 21:43 | Bőrrojtfésű

Gyönyörű! Jó a perspektíva!

seerdani válasza:
Köszi!

2004. május 9. | 01:25 | balin2

Szerintem szuper ez a kép! A színek, a téma, a kivitelezés mind tökéletes.

seerdani válasza:
köszi : )

2004. május 6. | 17:53 | zoomedia

Állat ez akép! Színek, összahang, ellentétek!

seerdani válasza:
köszíííííí : )
nem is állat : )
A békás, na az állat kép ; )

2004. április 28. | 18:03 | Topford

Rendkivűl hanguatos...

seerdani válasza:
Köszönöm

2004. április 19. | 13:12 | labbancz

Gyönyörű! Még kér a nép... :)

seerdani válasza:
: )
Köszi

2004. április 18. | 19:38 | P_Gyöngyvér

Tök jó!
Nekem a címe (is) nagyon bejön, roppant találó! :)

seerdani válasza:
köszi

2004. április 1. | 16:19 | Heatchliff

elég sokat nézelődtem az oldalon, aztán megláttam, és muszáj volt írnom.

seerdani válasza:
Akkor nagyon szépen köszönöm. Írtam a másikhoz (Armageddon) is.

adott pontszám: 5
2004. április 1. | 13:24 | Heatchliff

nem tudom mit írjak, egyszerűen igazi!!
egyszerűen nagyon nagyon jó!!
grat.

seerdani válasza:
Köszi szépen!
Hogy találtál rá erre a képre???

adott pontszám: 5
2004. április 1. | 10:50 | Csák Tibor

A hangulata nagyon megfogott.
Nagyon szép.

seerdani válasza:
És ez a lényeg! (nem a ki/beégés, ferdeség stb.)
nagyon szépen köszönöm!

adott pontszám: 5
2004. március 31. | 22:45 | E-Medve

Kedves Fotós, én ezt anapfotója című lapon már láttam... nem hiányzik egy magányosan baktató emberke a képről? Azon mintha lett volna... Ennekellenére 5-ös

seerdani válasza:
De-de, kiszedtem, mert a fotozz.hu tagjai azonnal belekötöttek volna : (
Köszi

adott pontszám: 5
2004. március 30. | 21:36 | szaboM

félelmetesen arányos ezek a szinek pedig

HUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU

seerdani válasza:
köszi : )

adott pontszám: 5
2004. március 28. | 19:45 | happyandi

Nagyon szép, az árnyékok különösen tetszenek! Grat!

seerdani válasza:
Köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 28. | 17:48 | miklosiklaci

Tetszik. Az árnyékok érdekesek lettek s nap sem sütötte el. Gratulálok

seerdani válasza:
Köszi

adott pontszám: 5
2004. március 27. | 19:19 | kosakjokka

Én az ellenfényes képek híve vagyok, mert kiemeli a távlatot, és különös hatása van. Szerintem ezért jó.

seerdani válasza:
Köszönöm, hogy leírtad, mitől tetszik!
Nem sokan teszik....

adott pontszám: 5
2004. március 19. | 06:44 | Serok

Nagyon nagyon tetszik ez a kép!
Finom, szép rajzú, kellemes.
A cím zseniális!

seerdani válasza:
köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2004. március 11. | 20:02 | zolllosz

Nagyon klassz, gratulálok,remélem egyszer nekem is összejön valami hasonló.

seerdani válasza:
Köszi, és sok sikert!

adott pontszám: 5
2004. március 11. | 15:16 | Cauldfield

Én vágnék balról, jobbról, középről.... sehonnan. :) Nem értem hogy hogy nem láttam eddig ezt?? Ez valami gyönyörű. Ilyenkor sajnálom, hogy csak 5-ig lehet osztályozni, pontozni, mert ez lenne AZ IGAZI 5-ös!! Ez tökéletes, akár egy hangulatos plakát egy falon, vagy magazin címlapfotója. Fogadd elismerésem. Mestermunka!

seerdani válasza:
Köszönöm!
Már megijedtem, hogy azt akarod írni, hogy vágjam balról, jobbról, tetejéről, aljáról a közepég, a maradékot meg dobjam el : ))))

adott pontszám: 5
2004. március 10. | 22:35 | medpress

Ezt én még nem értékeltem? Pedig már láttam valahol. Nagyon eltalált kép, én is gondolkodtam ilyenen, de még nem jött össze.

seerdani válasza:
köszi : )
Sok sikert!

adott pontszám: 5
2004. március 5. | 10:37 | homoki

Hinnye! Gyengécske tucatfotó, : ) de a cím legalább telitalálat.

seerdani válasza:
: )

adott pontszám: 5
2004. március 5. | 08:53 | Cool(R)

Az egyik kedvencem a képeid közül..... :)

seerdani válasza:
köszi : )

adott pontszám: 5
2004. március 4. | 12:18 | macimancs

Ezt nevezem én fotónak!
Gratula!

seerdani válasza:
THX

adott pontszám: 5
2004. március 4. | 11:35 | soka63

Nem tudom ki csinálhatta ezt a képet, de nem vall kezdő fotósra.
A kompozíció kíváló, a kép tökéletes, ragyogó színekkel.

seerdani válasza:
Tudom, ki véleményezte, és jó szeme van, felismeri a szép képet : )

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 19:35 | Pintér

Húúúú ez marha jóóó!

seerdani válasza:
: )

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 16:18 | acsakos

A téma is szuper, de a legjobban a kép színei tetszenek. Kár, hogy a baloldali fa kidől a képről (amiről amúgy nem is tehetsz), de attól még példa értékű a kép.

seerdani válasza:
Köszönöm.

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 15:38 | Nyuszmurusz

Tuti a kép, a hangulat!

seerdani válasza:
Köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 14:23 | puruczki

Hoppá...hoppá, falra vele.
Gondolkodtam azon, hogy a kilógó fát (balról) még ki lehetett volna vágni, de nem jó túl szük lett volna...

seerdani válasza:
....,meg a csíkokból (havon) is vágtam volna vele, azt meg nem akartam, mert tetszik : )

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 13:14 | Kozonithy

Annyi 5-öst kapott már ez a fotó. Ezért elkezdtem keresni valami kis apró hibát, de kellően éles, a színek is élethűek, nem lóg be semmi... Bárcsak én tudnék ilyet kreálni... :)

seerdani válasza:
Köszíííí : )

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 11:13 | Tendre

Tán "A nap fotóján" láthattam? Akkor is csodáltam, mostmár egy ötöst is küldök hozzá! Gratulálok!

seerdani válasza:
Talán : )
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 11:05 | Kase

Nagyon jó kép, és tetszik a cím válsztás is. A keret is jó, végre nem túl csicsás.

seerdani válasza:
Dehát én nem is szoktam csicsás keretet használni! : )
Köszi

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 08:22 | gábor_l

Szép fotó. tetszik a címben rejlő utalás és az ötletesség. Ezen kívül mesés a fotó hangulata. A havon végigkúszó meleg fények, vöröses árnyalatok nagyon hangulatossá teszik a képet.. Gratulálok remek fotó.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 3. | 06:48 | tsabi_1968

Szép kép, gyönyörű színekkel, gratulálok.

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 21:39 | istone

"5 (kiváló, tökéletes, példa értékű)"

Mi mást adhatnék az anapfotoja kedvenc képére? :)

De ezenkívül még:
"jó, egyedi,"
"tudatos, kreatív"

Ja és a cím is tetszik.

Grat!

seerdani válasza:
köszi szépen, és jól esik, hogy emlékszel rá!

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 20:42 | laza43

Hát, ez bizony nagyon szép.

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 20:37 | Mike76

Már megint egy klasszikus :) Nagyon szép a fények és árnyékok játéka, gyönyörűek a tónusok. Grat.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 20:24 | dr.flame

Gyönyörű!

Szerintem a baloldali ferde fák nem kellenek, és talán a lámpán átszűrődő vöröses napfény sem.

Grat!

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 20:17 | SchefferJ

Hát ez tényleg csendélet. Érezni a fagyot a nagy csendben. Grat. A középre rakott napot jól ellensúlyozza a lámpa jobbra.

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 19:55 | sm33

Téma, kivitelezés, képkivágás: 5
CÍM: 6

seerdani válasza:
köszi : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 17:37 | brava_

Beállok én is az ötöst-osztók sorába....
Szép munka,gratula

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 17:30 | zolibacsi2

Hogy lhetne túlszárnyalni a sok jó véleményt. Engem megfogott és csak nézem, nézem és egyre lenyűgözőbb. Gratulálok, mesteri munka.Én köszönöm a képet.

seerdani válasza:
Nem-nem, én köszönöm a véleményed : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 17:26 | zsuri

Nagyon tetszik a kép. Nem is tudom, hogy a lámpával vagy nélküle lenne jobb - de mindenképpen ötös. Szerintem a nap pont jó a két fa között.

seerdani válasza:
köszi : )

2004. március 2. | 16:58 | Csigavér

komolyan zavaró...

seerdani válasza:
Jó. Most mit csináljak, ez már ilyen?!

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:54 | Csigavér

én a Napot nem a két fa közé szúrtam volna, ez felettéb zavaró... bár lehet, hogy csak nekem, és lehet, hogy csak irigykedek...:)

seerdani válasza:
: )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:39 | GaMo

Régi ismerős kép ;-)
Már akkor is tetszett, de azért adok rá most is egy 5-öst.

seerdani válasza:
köszi : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:29 | --DvId--

Gyönyörű kép. A cím nagyon jó, "műszakváltás" a nappali életet felváltja az éjszakai. Főleg az ahogy elkaptad a napot nagyon Tuti! Talán a kereten kéne egy kicsit véknyítani, és egy kékesebb árnyalatot adni a világos helyett. Gratulálok.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:24 | Xarmapa

Jo kis kep! Regebben keszult, vagy a 10D-s mellett eloveszed meg neha a Fuji-t nosztalgiabol? :)

seerdani válasza:
Nem-nem, azt eladtam. Fél évig tartott, míg meglett a 10D. Elvonási tüneteim voltak...

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:17 | handras

Jó ötlet, kiválló kivitelezés: 5

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:02 | mch

A hóról visszaverődő napfény színe gyönyörű. Az utcai lámpát elég nehéz észrevenni, úgy beleolvad a fák közé, de ez nem is nagy baj, inkább olyan, mint valami rejtett poén (főleg ezzel a címmel).

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 16:00 | thoma65

Nagyon szép kompozíció, csodálatos színek, tökéletesen exponálva. Nagyon tetszik.

seerdani válasza:
köszi

2004. március 2. | 15:44 | hGege

Az elozot direkt nem ertekeltem, ne tunjon mar ugy vegigmegyek a fotoidon, aztan erre tessek :)
Tessek maskor alairni :)

seerdani válasza:
A keret az aláírásom... : )

2004. március 2. | 15:43 | -petros-

Á maga az művészúr :-) . Még egy kérdésem lenne. Használtál valamilyen szűrőt? Jó tudni hogy az S602-vel lehet ilyen remek képet csinálni :-)

seerdani válasza:
: )
Raynox védőszűröt, tehát semmit.

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:43 | hGege

15 perce nezegetem a kepet, mert hatarozottan megfogott :) Kar hogy nem tudom elforgatni a monitort, hogy jobban elferjen benne :)
Azthiszem 5 pont :)

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:35 | -petros-

Hát ilyen jól kivitelezett képet ami nappal szemben van fotózva még nem láttam. Lenyűgőző, hogy mennyire jól visszaadtad a színeket. Elég csak ránézni a hóra. A kompozíció is tetszik, egy kicsit brutális a keret én vékonyabbra vettem volna, de ez már apróság. Remek kép. Gratulálok.

seerdani válasza:
Köszi. A keret azért ilyen, mert vittem egy kiállításomra, és ott így mutatott jól. Lusta voltam azóta leszedni...

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:32 | ie6788

Gratulálok, negyon szép a kép. Jó az expozíció, jó a kontraszt, minden látható a képen, ami lényeges.
A címe is rendkívül találó, kifejező, ötletes.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:31 | gaspibb

Szép a kép. Tetszenek a színei és a cím is találó. Grat.

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:28 | .scamp.

Nagyon jó!Gyönyörűek a színek, nagyon tettszik!Gratulálok!

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:27 | sirius79

Már a "napfotoja" oldalon is ez volt a kedvenc képem. A cím nagyon viszi a képet.

seerdani válasza:
Ááá, régi ismerős : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:24 | Columbiapower

Talán a legszebb naplementrés fotó, amit itt láttam! Grat

seerdani válasza:
Megtisztelő!
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:20 | MA850

Á, végre egy ötletes (és szép is) naplemente kép, grat! :)

seerdani válasza:
köszönöm!

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:18 | miczo

Lattam regebben ezt a fotot. Mar akor is tetszett ez a fajta intellektualitas. Szeretem amikor egy foto nemcsak jol komponalt, de van benne mogottes agymunka is (lasd a cimet). Ritka. Nem csinaltad meg felkapcsolt lampakkal is? Vagy akkor mar nagyon lebukott a nap? Ismet csak gratulalni tudok!

seerdani válasza:
Köszönöm!
Csak ezt az egyet csináltam, mert hideg volt : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:13 | jocc76

Nagyon szép kép. Gratulálok.

seerdani válasza:
köszi

2004. március 2. | 15:13 | karmatt

Tényleg összekevertelek. De gáz! Most égek...
Mindegy mindketten nagyon jól fotóztok!

seerdani válasza:
Nem gáz, megtisztelő, mondom!

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:11 | CortexForce

És fény van a fejében, hehh. Kewl. Respekt.

seerdani válasza:
THX

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:09 | zolax

nagyon szép kép, a weblapodon már láttam, ott is nagyon tetszett! ha jól sejtem: seerdani?

seerdani válasza:
neeeeeem ; )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:08 | baki56

Úgy nézem, hogy minden összejött egy jó fotóhoz!

seerdani válasza:
Mindenkit lefizettem : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:07 | Hard heart

Csodas szinvilag , gyonyoru kompozicio otletes cim . Grt .

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:04 | kisskornel

Nagyszerű meglátás, szép kép és nagyon találó a cím.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:01 | r1attee

Nagyon jó, ötletes a cím! Csak hogy ne magasztaljalak itt az égig: azzal a két kifele dőlő fával kellett volna kezdeni valamit... A fotóművészetben nem található erre az esetre megoldás, legközelebb vigyél magaddal láncfűrészt! Jobb ötleltem sajna nincs...

seerdani válasza:
: )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 15:01 | Pengin

Remek elgondolas ;-)
Es meg a foto is szep, grat

seerdani válasza:
THX

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:59 | próba nick

Szép. A színek is tetszenek, meg a hangulata is. Talán a lámpát kellett volna eltolni egy picit?

seerdani válasza:
Le volt betonozva : (

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:58 | arpy

Nem rossz, sőt...nekem tetszik. Szép, éles kép, kár, hogy a fák teteje nem látszik.

seerdani válasza:
Köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:57 | karmatt

Hova tűnt Amy? Nem látom. Biztos elbújt a képen! Segítesz megkeresni? :)))
Nagyon tetszik a Nap elhelyezése a két fa között. Nekem ez tetszik a képben a legjobban. A címe is találó. Gratula!

seerdani válasza:
Igazán megtisztelő, hogy pixeldesign-al keversz össze, szeretem a képeit : )

2004. március 2. | 14:47 | funtasy

Gondolhattam volna! :)
Neked hányféle fényképeződ van? ;o)

seerdani válasza:
Egyszerre csak egy. Adatlapomon megtalálod, mi volt eddig...

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:46 | Cochise

Ahol először láttam ezt a képet, nem tudtam véleményt mondani rá, szal most megteszem. Nagyon jó kompozíció, tetszenek a fényviszonyok. A nap egy hangyapöcsnyit beégett azért. Grat!

seerdani válasza:
Be bizony, de ha sötétebbre vettem volna, nem lehetne látni a csíkokat a havon.
Köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:46 | funtasy

Na, ez nagyon szép. Ennyire őszinte 5-öst, talán még egy képre sem adtam! :)
Lássuk ki vagy! :)

seerdani válasza:
Örülök, hogy van azért még képem, amiről nem ismertek fel : )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:44 | csla

Gyönyörű!!!

seerdani válasza:
köszi

2004. március 2. | 14:43 | la_rongit

Nincs mit hozzátenni Mester Úr! Lementettem, csemegézni egy kicsit...

seerdani válasza:
: )

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:42 | la_rongit

Gyönyörű a kép, ha nem hó lenne alul, alexpót javasoltam volna a Nap miatt, de a hó...ez így fantasztikus! Grta!

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:42 | posthero

ötlet, kivitel, minden O.K.

seerdani válasza:
köszi

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:41 | Mantidea

Nagyon szép. Gyönyörűek a fények.

seerdani válasza:
köszönöm

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:40 | Unicum69

Tyűűű! NAgyon szép!

seerdani válasza:
THX

2004. március 2. | 14:38 | kibic01

Ja Te vagy.
Akkor a nap nem az aranymetszésben van, és keskeny a keret. DD))

seerdani válasza:
: p

adott pontszám: 5
2004. március 2. | 14:37 | kibic01

Nagyon ötletes, és ráadásu szép is ez a kép.

seerdani válasza:
Tudtam, hogy Neked tetszeni fog! : )