Egy fotó sok mindent közvetíthet. Célját akkor éri el - függetlenül attól, hogy bizonyos szabályokat betart-e, vagy sem - ha érzéseket kelt, gondolatokat ébreszt szemlélőjében, magával ragadja és nem ereszti. amikor készítőjének sikerül közvetítenie mondanivalóját.

Egy fotóra pillantva talán a legfontosabb az első benyomás, melyet bennünk kelt (összhatás).

Rögtön megítélhető milyenek a fényhatások, hogyan sikerült az expozíció, egyáltalán mit ábrázol a fotó.

Azután legtöbbször megkérdezzük magunktól, hogy mi történik a felvételen.

Megpróbáljuk magunkat a fotós helyébe képzelni. Mit látott valójában, miért a választott képkivágás mellett döntött, vajon milyenek voltak a körülmények? Ha egy fotó igazán megragadja érdeklődésünket, akkor történeteket szövünk köré, arra gondolva, hogy mik lehettek a fotó elkészültének előzményei, egy elkapott felvételnél, vajon mi késztette a fotóst, hogy akkor exponáljon, amikor azt végül megtette?

Megvizsgáljuk, hogy a téma elhelyezése, az ábrázoltak elrendezése a felvételen erősíti-e a kép mondanivalóját.

Az összbenyomás rendkívül fontos, tehát első ránézésre megmondjuk, hogy egy fotó tetszik-e nekünk, vagy sem. Érdekesnek találjuk-e vagy sem? És ha a felvételt érdekesnek találjuk, akkor az milyen érzéseket kelt bennünk. Lehet ez pozitív érzés, valamely számunkra kedves emlék felidézése, Egy példa a kedves gondolatokat ébresztő fotóra vagy kiválthat együttérzést, rokonszenvet, boldogságot, ugyanakkor undort, vagy nyomasztó érzéseket is. példa a nyomasztó fotóra egy másik példa a nyomasztó fotóra

De mondhatjuk-e azt egy felvételre, hogy amennyiben nyomasztóan hat ránk, akkor egyúttal rossz is? Nem feltétlenül. Egy fotó ettől függetlenül, vagy éppen ezért lehet izgalmas és minél inkább nyomasztó, valószínűleg annál inkább megragadt bennünk a képi világ, annál nagyobb hatással volt ránk. Az ember természeténél fogva szeret borzongani, bizonyíték erre a horrorfilmek közkedveltsége.

Megfigyeljük, kiket, mit ábrázol a fotó, mi történik rajta. Például egy igazán érdekes történést ábrázoló, mozgalmas, embereket megörökítő felvétel esetén önkéntelenül is felruházzuk a fotó alanyát valamilyen tulajdonsággal. Próbáljuk kitalálni, milyen élete lehet, milyen személyiség? egy példa a portréra

egy másik érdekes portré

Ebben segítségünkre lehet a környezet, amelyben a fotós lencsevégre kapta alanyát.

Egy fotó szerkesztése, a kompozíció nem simulhat mindig kötött szabályokhoz, hiszen feszültségteremtő, a mondanivalót erősítő eredménye lehet annak, ha a kompozíciós szabályokat a fotós szándékosan áthágja. Természetesen tegye ezt úgy, hogy az ne legyen öncélú. Ehhez pedig tisztában kell hogy legyen a szabályokkal, csak ezután térhet le az ismert útról.

És itt kell megemlíteni pl. az élesség kérdését. Többször előfordult, hogy olyan véleményeket olvastam pl. egy makrónál, hogy nem jó, mert kicsi a mélységélesség. A kis mélységélesség segít ráirányítani a figyelmet a fontos részletekre. A mélységélesség az egyik legfontosabb képet tagoló és hangulatteremtő elem. példa a kis mélységélességre

Egy természetfotó, vagy egy makro is lehet művészi ezáltal. Sokszor erősítheti a térbeliség érzetét. másik példa a kis mélységélességre

De továbbmegyek, lehet, hogy egy fotó defókuszált és igazából egy éles elem sincs rajta vagy bemozdulásos életlen bemozdulásos életlenség , mégis jó, hiszen ez is lehet hangulatteremtő elem, igaz a fotó egésze dönti el, hogy ez mennyire indokolt. Fontos ez annál is inkább, mivel a fotó kétdimenziós, míg világunk háromdimenziós. Sokan nem tudják, hogy ha valamire ránézünk, valójában csak azt, vagy csak annak részletét látjuk élesen. És ez a részlet igen kicsi. A látóhártyán (retina) az éleslátás helye rendkívül kicsi, mindössze 1-2mm, a retina teljes átmérőjének kb. alig a 0,5 - 1 százaléka! Az általunk nézett tárgy környezete valójában életlen, és ez az életlenség a perifériás látásunk irányában tovább fokozódik. Amiért mégis úgy tűnik számunkra, hogy mindent élesen látunk, annak az oka, hogy anélkül, hogy tudatában lennénk, szemünk rendkívül gyors, apró mozgással követi le a környezetet, és agyunkban kivetülő éles látens kép kiegészíti az éppen látottakat. Az agy emlékezik.

Másik ilyen vitás kérdés a horizont helyes elhelyezése. Általánosságban elmondható, hogy valóban érdekesebbé teszi a fotót, ha a horizont 1/3, a horizont egyharmad arányban alul vagy 2/3 a horizont kétharmad arányban felül résznél szeli ketté azt, attól függően, hogy az előtérben lévő talajt, vagy az égboltot akarjuk hangsúlyozni. De egy víztükrös felvételnél célravezetőbb a horizont középre helyezése, víztükrös felvétel valamint ugyanez a megoldás választandó, ha egyensúlyi helyzetet, nyugalmat szeretnénk bemutatni. Egy másik kompozíciós szabály, hogy a fotó alanyát lehetőség szerint úgy helyezzük el, hogy az a fotó belseje felé nézzen. Ez sem mindig követendő szabály. Vannak azonban olyan kompozíciós szabályok, melyek áthágása csak nagyon különleges alkalmakkor, vagy még akkor sem ajánlott. Ilyen pl. az ízületekbe való vágás.

A másik fontos dolog a fotó helyes tónusgörbéje. A legsötétebbtől a legvilágosabbig részlet- gazdag legyen a fotó, gondoljuk sokan, mert így hallottuk, vagy így olvastuk. De ez egyáltalán nem szentírás. Sokszor lehet hangulati elem a csúcsfények kiégése, vagy a sötét, bebukott részletek túlsúlya. kiégett részletek

De ez nem minden esetben megengedett. Könnyen belátható, hogy egy tárgyfotó, vagy egy makró esetén alkalmazása furcsa volna, de pl. egy szociofotón, vagy csendéleten, elvont témájú fotón már alkalmazható, sokszor valóban erősíti a felvétel mondanivalóját. De másik ellenpélda a high-key technika, egy high-key felvétel ahol a fotó alig, vagy egyáltalán nem tartalmaz sötét részleteket, árnyékokat, illetve a low-key technika, amikor is a felvételen nincs, vagy alig látható világos részlet.

Színes legyen egy felvétel, vagy fekete-fehér? Erre egyértelmű válasz nem adható. Csak azért, mert egy fotó fekete-fehér, de véleményünk szerint színesben jobban mutatna, az nem feltétlenül tekinthető hibának. Ízlés kérdése. Nincsen olyan téma, mely FF-ben nem mutathat jól, példaként említhetném Ansel Adams lenyűgöző fekete-fehér tájképeit, ugyanakkor elmondható, hogy van olyan téma, mely színesben nem olyan hatásos.

Természetesen a fentiek megítélését nagyban befolyásolja ízlésünk. Egyesek - köztük jómagam - azokat a felvételeket értékelik, amelyek valamiért megérintik őket, azt érdekesnek találják és a témaválasztást magukhoz közelinek érzik. Mások egyszerűen végigmennek az oldal fotóin, és szinte mindet értékelik. Ezen az oldalon szerencsére sokan vagyunk. Az oldal célja, hogy egymást segítsük gondolatainkkal, ötletekkel, hogy jobb fotók készülhessenek. Természetes, hogy nem minden felhasználó ért egyformán a fotózáshoz. Néhányunk több éve, esetleg több évtizede fotózik, mások csak most ismerkednek ezzel a csodálatos világgal. De mindegyikünknek van ízlése. Ilyen, vagy olyan. Ez magától értetődő módon magával hozza, hogy nem minden értékelés és megítélés lesz helyes, vagy számunkra hasznos. Aki fotóit bemutatja ezen oldalon, ezt mindenképpen szem előtt kell tartsa. Amennyiben hozzáértő véleményekre kíváncsi az ember, akkor meg kell keresse a megfelelő fórumokat, pályáznia kell felvételeivel. Ott mindenképpen olyan emberek véleményezik felvételeit, akik már évek óta a szakmában vannak és nevük nem véletlenül elismert. Ezen az oldalon szerencsére sokan vagyunk. Ahány ember, annyi fajta szemléletmód. Belátható, hogy nincsen a kezünkben egyetemes és tévedhetetlen kalauz a fotók értékeléséhez. Mindenki önmaga dönti el, hogy egy fotó mennyire érte el nála célját, úgy is mondhatnánk, hogy egy fotó valójában nem egy példányban létező dolog, hanem ahányan csak megnézik, annyiféleképpen vetül ki, annyi példányban "sokszorozódik".

Éppen ezért fontos, hogy ne bosszankodjunk, akkor, ha egy értékelést jogtalannak érzünk, ugyanakkor néha tartsunk önvizsgálatot, nincs-e valóban némi igazság abban, amit más mond.

Természetesen a cél nem az, hogy csupa egyforma fotó szülessen. Olyan fotó, mely mindenkinek tetszik egyszerűen nem létezik. Ha arra törekszünk, hogy mindenkinek tetsző fotót készítsünk, ez megnyirbálja vadhajtásainkat, az az egyéniség halála.

Nagy Zoltán (someoneelse28)